1133 találat a(z) bírság cimkére

Cikk

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma publikált határozatában négymillió forintra bírságolta az FHB Kereskedelmi Bank Zrt.-t. A hitelintézetnek az MNB kötelezése alapján legkésőbb ez év szeptember végéig orvosolnia kell az általa elkövetett pénzforgalmi jogszabálysértést.

Cikk

Az új lakásokra vonatkozó 5 százalékos áfateher többlakásos ingatlanok esetén lakásonként 150 négyzetméter, egylakásos lakóingatlanoknál pedig 300 négyzetméter hasznos alapterületig vehető igénybe. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) nemrég kiadott állásfoglalása azonban tágan értelmezi a hasznos alapterület fogalmát, ugyanis beleszámítja például a pincét és a teraszt is. Annak, akinél az alapterület túllépése miatt megállapítja az adóhatóság, hogy a lakásértékesítését 5 százalék helyett 27 százalék áfa terhelte, nem csak az áfakülönbözetet kell utólag kifizetnie, hanem a bírságot is.

Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrzési tapasztalata, valamint a tisztességes piaci szereplők jelzése alapján finomított az Országgyűlés az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) szabályain. A cél az, hogy minden adóelkerülő és adócsaló fennakadjon az ekáer-rostán – hívja fel a figyelmet az NGM.

Cikk

Háromszázezer fürdőruhát adott el feketén egy távol-keleti árukat forgalmazó kereskedő, akinek a be nem vallott adó ellenében, valamint bírságként összesen 133 millió forintot kellett megfizetnie – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán.

Cikk

Módosulnak augusztus 1-jétől az adózás rendjéről szóló törvénynek az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszerre (ekáer) vonatkozó szabályai. Bővül az ekáerszámot igénylő szállítások köre, s szigorúbb jogkövetkezményekre kell számítani. Így például, ha valótlan adattartamú a bejelentés, vagy a közölt termékmennyiség meghaladja a ténylegesen fuvarozott termék mennyiségét, akkor az adóhatóság az adózó terhére a bejelentett, de ténylegesen nem fuvarozott áru értékének a 40 százalékáig terjedő mulasztási bírságot szabhat ki.

Cikk

Rekordösszegű, közel 3 milliárd eurós pénzbírságot rótt ki kedden kartellezés miatt az Európai Bizottság a legnagyobb teherautó gyártókra, melyek 14 éven keresztül összebeszéltek egymással és egyeztették az árakat.

Cikk

Több jogszabályban is módosította az Országgyűlés a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvényt. (Mvt.). Bővül a szankciók köre, kisebb létszámtól kötelező munkavédelmi képviselőt választani, akik már egyértelműen munkajogi védettséget élveznek, s változnak a különböző munkáltatók alkalmazásában álló munkavállalók egyidejű foglalkoztatására vonatkozó szabályok.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Érdeklődni szeretnék, hogy, ha egy ügyletre nem lett ekáerszám igényelve, akkor utólag ez megtehető-e az esetleges bírság mérséklése érdekében? (Az ügylet már lezajlott, a fuvar befejeződött.) Válaszukat előre is köszönöm.

Cikk

Az MNB engedély nélkül végzett befektetési szolgáltatási tevékenység és bejelentés hiányában végzett közvetítői tevékenység miatt összesen 195,8 millió forint bírságot szabott ki a Seychelle-szigeteken, illetve Belize-ben bejegyzett, egyaránt 5Gulden Corporation Ltd. nevű társaságokkal szemben, és megtiltotta, hogy azok engedély vagy bejelentés hiányában befektetési szolgáltatási, illetve függő ügynöki tevékenységet végezzenek.

Cikk

2016. augusztus 1-jétől néhány látszólag kisebb szabály változik az elektronikus közúti árufuvarozó rendszerrel kapcsolatban. Ezek azonban egyrészt eddig nem érintett, és így az alapszabályokat, teendőket sem feltétlenül ismerő vállalkozásokra terjednek ki, másrészt olyan súlyos új szankciókat vezetnek be, amelyek érzékenyen érinthetik azokat is, akik már többé-kevésbé „megbarátkoztak” a rendszerrel. Vagyis nincs olyan kereskedelemmel, szállítással foglalkozó adóalany, akinek ne lenne hasznos az ekéer ismeretek felfrissítése – írja adózásról érthetően blogjában a LeitnerLeitner szakértője.

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy az Ügyfél Vélemény Vizsgálati Központ Kft. tisztességtelen kereskedelmi és üzleti gyakorlatot folytat a Megbízható Cég Tanúsítvány használatakor, a jogsértésért 7 millió forint bírságot szabtak ki és eltiltották a céget a jogsértő magatartás folytatásától - közölte a GVH az MTI-vel csütörtökön.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Magánszemély személygépkocsi bérbeadása kft.-nek

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Kivaalap, behajthatatlan követelés

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 április
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Együttműködő partnereink