80 találat a(z) bérlés cimkére

Társasház építésének áfája Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy cég vesz egy építési telket és ezen generálkivitelezővel társasházat építtet. A generálkivitelező az alvállalkozók munkáját is összehangolja. A cég az így felépített lakásokat hasznosítja, bérbeadással és/vagy eladással. A kérdés az, hogy már a telek megvásárlásakor be kell-e jelentkeznie "A lakóingatlannak minősülő és a lakóingatlannak nem minősülő ingatlan [ingatlanrész] bérbeadása, haszonbérbeadása tevékenységünkre adómentesség helyett az általános szabályok szerinti adókötelessé tételt választjuk" illetve az áfatörvény 88. §-a alapján bejelentkezik az ingatlanértékesítés, -szolgáltatatás vonatkozásában az áfa hatálya alá. Ebben az esetben a generálkivitelezővel – fordított áfásan tud elszámolni a cég, értékesítéskor és bérbeadáskor pedig áfás értékesítést valósíthat meg. Ekkor még az is kérdés, hogy magánszemély felé történő értékesítésnél 5 százalékos a felszámítható áfa a szabályoknak való megfeleléskor? Milyen modón történhet meg szabályosan az, hogy az így felépült egyik társasházi lakás az ügyvezető tulajdonába kerül, vagy ő veszi bérbe? Ekkor milyen áfás szabályokat kell betartani, vagy milyen előírásoknak kell megfelelni, hogy ez szabályosan történhessen meg? Köszönöm válaszát!

Ingatlan bérlése munkavállalótól Kérdés

Tisztelt Adózóna! Egy kft. ingatlant bérel egy munkavállalójától, akit havi öt órás részmunkaidőben foglalkoztat. Az ingatlant piaci áron bérli a kft., melynek ügyvezetője a munkavállaló édesanyja. Kérdésként merült fel, hogy egy esetleges adóellenőrzés során átminősítheti-e a NAV az ingatlan bérleti díját a munkavégzés ellenértékének, eszerint megállapítva a járulékokat, adókat? Válaszukat előre is köszönöm.

Ingatlanértékesités adózása, áfa és egyéb adók Kérdés

Társaság magánszemélytől 2015. évben ingatlant (lakást) vásárolt. A magánszemély nem volt alanya az áfának. A társaság a Tao szabályai szerint évente 2 százalék értékcsökkenést számolt el. A vásárolt ingatlanon nem történt felújítás, az változatlan állapotban bérbeadásra került. Bérleti díj számlázása és pénzügyi rendezése folyamatosan megtörtént. A társaságnak pénzeszközre van szüksége, ezért az ingatlan felét magánszemélynek értékesíteni kívánja úgy, hogy a vevő első lépésként az ingatlan 5o százalékát kívánja megvásárolni, a másik felét díj ellenében bérelni fogja. Mivel az ingatlan lakás, nem volt áfa visszaigénylési jogosultság, A jelenlegi értékesítésnél sem kívánnak áfát felszámítani. A bérleti díj áfásan került megállapításra. A vevő, aki egyébként az új bérlő, kötelezettségvállalás nélkül vélhetően néhány év múlva meg kívánja vásárolni az ingatlan másik felét. Milyen adófizetési kötelezettségek jelennek meg abban az esetben ha a társaság év végén, 2018. január 1-jére kijelentkezik, az áfakörből. Szíves válaszukat köszönöm Számmester Kft.

Munkavállaló részére bérelt lakás áfája és költségelszámolása Cikk

„Mobilitási célú lakhatási támogatáshoz bérelt ingatlan áfa levonhatósága” – címmel tett fel kérdést olvasónk. Hunyadné Szűts Veronika igazságügyi adó- és járulékszakértőnk válaszolt.

Bérbe vett eszközön végzett beruházás elszámolása Kérdés

Adott egy nagy értékű ingóság (vízijármű), melyet a társaság bérel. A bérleti szerződés időtartama alatt jelentős beruházást végez a járművön, majd a bérleti szerződés megszűnik, mert zárt végű pénzügyi lízing keretében a járművet a bérbeadótól megvásárolja. Hogyan kell kezelni jelen esetben az "idegen ingóságon végzett beruházást"? Egyéb esetben értékesítené, vagy térítés nélkül átadná, vagy terven felül értékcsökkenést számolna el rá. De mivel most bekerül a könyveibe az eszköz, van valamilyen mód a beruházás érvényesítésére? Az eredeti bérleti szerződés nem rendelkezett a bérbevevő által elvégzett beruházások sorsáról és a lízingszerződésben sem szerepel, hogy az ár esetleg tartalmazná ezeket az elvégzett munkákat... Mi a helyes eljárás ?

Ló bérbeadása Kérdés

Induló egyéni cég fő tevékenységét 9329 teaor alatt vendégek kocsikáztatásával végzi. Rendelkezik egy tréning lovaskocsival, de anyagi okok miatt, ló vásárlása helyett (mivel van rá mód) lovakat szeretne bérbe venni. Van-e erre lehetősége, ha igen, milyen szerződés alapján (bérleti, vagy bértartási)? A bérelt állatokat, hogyan kell nyilvántartani? A magánszemélynek, akitől a a lovakat bérli, milyen adózási kötelezettsége van?

Ingatlan bérleti költség és ingatlan kiadásból származó jövedelem szembeállítása Kérdés

Tisztelt Uram / Asszonyom! A kérdésem végén linkelt cikk taglalja az szja törvény 1. paragrafusának azon kitételét, mi szerint az ingatlankiadásból származó bevétel csökkenthető az ingatlanbérletből származő költséggel (bizonyos feltételek teljesülése esetén) A kérdésem az lenne, hogy ez több ingatlanból származó bevétel esetében is igaz-e? Például: Ingatlant bérlek 200 000 forint értékben és két ingatlant adok ki, amelyekből 120 000, illetve 80 000 forintnyi bevételem származik. Helytálló azon értelmezésem, hogy ilyen esetben nem kell adót fizetnem? Köszönettel! NG http://ado.hu/rovatok/ado/kisokos-a-berbeadasbol-szarmazo-jovedelem-adozasarol

Németországból bérelt autó utáni cégautóadó Kérdés

Tisztelt Szakértő! Magyar kft., amelynek a tulajdonosa német állampolgár, a német kapcsolt vállalkozásától tartósan, hosszú távra bérel személygépjárművet. Ebben az esetben a magyar cégnek meg kell fizetni a cégautóadót? Köszönettel:

Tárgyalóbérlés & vitorlásbérlés adózási megítélése Kérdés

Tisztelt Szakértő Kollega! Az alábbi adózási helyzet áfa megítélésében és természetbeni juttatási kérdésében kérném segítségét. Ha én szeretnék találkozni 10 partneremmel és kibérelek egy tárgyalót óránként 20 000 forint + áfa összegért, és ott vagyunk 7 órát, akkor az elismert költség és áfa levonható. Ha 10 partneremmel üzleti tárgyalást folytatok és kibérelünk egy vitorlást, amely ugyancsak alkalmas üzleti tárgyalásra. és még kapitányt is bérelünk hozzá, és kifizetünk érte 140 000 forint + áfa összeget, akkor az természetbeni juttatásnak minősül vagy a valós üzleti tárgyalás alapján igazolható az üzleti tevékenység és nem természetbenizik és az áfa is levonható? Mindkét esetben üzleti megbeszélésről van szó (nem bújtatott költség érvényesítésről). Viszont egyes esetekben nem elhanyagolható a sikeres tárgyalás színpadi kelléke és helyszíne sem. Megtisztelő válaszukat köszönjük. UJ

Rezsi – áfa-visszaigénylés Kérdés

Egy kft. magánszemélytől bérel egy lakást iroda céljából. A lakásban használt víz, villany és fűtés költségéről szóló számlák után visszaigényelhető-e az áfa? A közös költség elszámolható-e költségként a kft.-nél? A lakás a cég hivatalos telephelye. A magánszemély nem lakik ott. A közüzemi számlák a cég nevére szólnak. (A fizető adatainál a cég neve szerepel, felhasználónévként pedig a magánszemély.)

Ingatlan áfája Kérdés

Tisztelt Szakértő! Adott egy cég, mely az ügyvezetőtől bérel telehelyet (feldolgozó üzem), már sok éve. Az ingatlanon végzett átalakítások, melyek a törvényi előírások és biztonság miatt kerültek kialakításra, bérelt ingatlanon végzett beruházásként vannak nyilvántartva. Sajnos a cég élete úgy alakult, hogy jelenleg nem működtetik már az üzemet és lehetősége lenne a tulajdonosnak az értékesítésre. Az ingatlanon végzett beruházás "mai értékét" az ügyvezető megfizetné a cégnek értékesítés előtt. Annyi a probléma, hogy a ráköltött pénz mintegy 6 millió forint, de ezek egy része már el is avult, az új szabályok, előírások miatt teljes felújításra lesz szüksége az új tulajdonosnak. Okozhat e problémát az áfa szempontjából, ha a tulajdonos csak 1,5 millió forintot fizet meg a cégének? Gondot okoz-e, ha nem a nyilvántartott érték után fizeti meg az áfát a cég? Köszönöm JT

Cégvezetőnek bérelt ingatlan Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy magyar kft. megbízási szerződést köt egy bolgár illetőségű céggel szakértői, vezetői konzultációs szolgáltatások nyújtására. A bolgár cég személyesen közreműködő tagja a szolgáltatások ellátása érdekében Magyarországra költözik, a szerződésük értelmében a magyar kft. köteles lakást bérelni a bolgár cég képselője részére Budapesten. A lakás bérleti díját a magyar kft. fizeti és nem számlázza tovább a bolgár cégnek. A szakértő magánszemély egyébként Bulgáriában biztosítási jogviszonnyal rendelkezik mint vállalkozó, de Magyarországon tartózkodik az év 2/3-ában és mellesleg svéd állampolgár. Szerintem a magyar kft. által nyújtott a lakhatás a szakértő adóköteles jövedelme Magyarországon - mint önálló tevékenységből szerzett jövedelem -, akkor is, ha két cég közötti megbízási szerződésben írják elő a lakhatás biztosítását a kirendelt tanácsadó részére. Jól értelmezem-e a helyzetet adózási szempontból? Köszönettel: Bolcsik Anita

Szmoking bérlése Kérdés

Tisztelt Szakértő! A segítségét szeretném kérni az alábbi kérdésben. Cégünk egy hivatalos rendezvényen való résztvételhez (gazdasági tevékenységünkhöz kapcsolodóan) szmokingot bérelt az ügyvezetőnek. Hova soroljuk a szmoking bérlésének költségét, illetve milyen adó- és járulékfizetési kötelezettség terheli? Segítségét és válaszát előre is köszönöm!

Magyar társaság személygépkocsi bérlése külföldi társaságtól Kérdés

Tisztelt Szerkesztő! Magyarországi kft. külföldi cégtől (EU adószámmal rendelkező szlovák s.r.o.) bérel személygépkocsit hosszú távra. A bérlet elején nagyobb összegű kauciót kell fizetnie, melyet a bérlet végén a kaució tulajdonságából adódóan visszakap. A havonta (EU tagország cége által nettóban) kiszámlázott havi bérleti díj magában foglalja a biztosításokat is. Az ügylet számviteli elszámolásával, könyvelésével, áfa-megítélésével és kapcsolódó adóterhekkel kapcsolatban szeretnék tájékoztatást kérni: - a bérbeadó részéről a kaucióról kiállított számla ugye áfamentes és hosszú lejáratú követelésként könyvelendő? - tárgyi eszközként nyilván kell tartani a gépkocsit a bérlet ideje alatt? - a havi bérleti díj egyben a kapcsolódó költségekkel együtt bérleti díjként könyvelendő, vagy valamilyen elv szerint megbontva? - a bérleti díjról befogadott nettó számla kapcsán van valamilyen különleges teendő az áfabevallásnál? - köteles a bérlő cég cégautóadót fizetni a gépkocsi után? - köteles a cég útnyilvántartást, vagy egyéb nyilvántartást vezetni? - lehetséges az, hogy a cég fizet cégutóadót, a cég bankkártyájával (vagy pénztárából) fizeti a tankolásokat, de azok számláit nem teszi be a könyvelésbe társasági adó csökkentő tételként?

Lakáskiadás, -bérlés Kérdés

Az adóbevallásban hogyan kell szerepeltetni a lakáskiadás bevételét és a lakásbérlés kiadását magánszemély esetében, amennyiben nem adószámosként végzi. Igénybe kívánja venni a jogszabály biztosította kedvezményt, munkáltatótól nem kap lakhatási támogatást. Munkaviszonyból származó jövedelme mellett ezt kellene beállítani az adóbevallásában. Alkalmazhatja-e a 90 százalékos jövedelemhányadot a bevételnél vagy tételesként lehet csak?

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Cserepótló vétel, illeték

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

Szerződéskötés

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

EPR

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink