140 találat a(z) PM cimkére

Cikk

Lényegében a már korábban bejelentett adóváltozásokkal megegyező javaslatot terjeszt a Pénzügyminisztérium (PM) a kormány elé; a tervezet alapján jövőre az adóterhelés összességében 145 milliárd forinttal csökken, amely a 260 milliárd forintos adómérséklés és a 115 milliárd forintot kitevő adóátrendezések különbsége; a kabinet várhatóan jövő heti ülésén foglalkozik a javaslattal.

Cikk

A versenyképesség javítását, a foglalkoztatás bővítését és a feketegazdaság visszaszorítását reméli kedden bemutatott adójavaslatai bevezetésétől a négy legnagyobb adótanácsadó cég szakértője. Új szerepkörben mutatkoztak be Magyarország négy legnagyobb adótanácsadó cégének szakértői. Ezúttal nem elégedtek meg azzal, hogy ügyfeleiket a meglévő adóelőírások közti eligazodásban, illetve az adómegtakarításban segítsék.

Cikk

Egyedileg is meg lehet majd állapítani a regisztrációs adót április elsejétől a regisztrációs adótörvény módosítása értelmében. Ennek köszönhetően kevesebb lehet a regisztrációs adó, ha a külföldről behozott jármű rosszabb állapotban van annál, mint amit a kora indokolna.

Cikk

Az ombudsmanok korát éljük. A római jogból skandináv közvetítéssel a rendszerváltáskor hozzánk is elérkezett intézmény többféle megoldási módszere közül nálunk a „jelző” funkció nyert teret.

Cikk

Megkezdi működését az Adóügyi Tanácsadó Testület, amely nem egyedi ügyekkel, hanem általános jogkérdésekkel foglalkozik a jövőben; a tagoknak Veres János pénzügyminiszter csütörtökön adta át megbízóleveleiket.

Cikk

A 2009. évi adóváltoztatások keretében 200 milliárd forintos teherkönnyítésre lát lehetőséget a Pénzügyminisztérium, ezen belül a direkt adókönnyítésre 100 milliárd forint juthat - mondta Veres János pénzügyminiszter a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) csütörtöki elnökségi ülésén.

Cikk

A személyi jövedelemadóban (szja) tovább szűkülnek a mentességek, kedvezmények, szélesedik az adóalap, változik az adójóváírás, egyszerűsödik az egyéni vállalkozások adóalap-megállapítása. A kamatjövedelem adóztatásával kapcsolatosan néhány rendelkezés módosul. A céges telefonoknál az átalánydíjas elszámolásnál a szokásos piaci árat kell majd alkalmazni, a repiajándékok pedig csak akkor lesznek adómentesek, ha vásárláshoz kapcsolják őket – hangzott el a Penta Unió által szervezett Adóegyetem 2008 konferencia-sorozatának budapesti állomásán.

Cikk

Az általános forgalmi adó (áfa) a magyar adórendszer meghatározó eleme, 2008-ban a mintegy 13 ezer milliárd forintra rúgó államháztartási kiadás egy-hatodát, több mint 2100 milliárd forintot az áfa-befizetések fedezik - mondta Tátrai Miklós, a Pénzügyminisztérium (PM) államtitkára expozéjában, az áfáról szóló törvényjavaslat általános vitájának kezdetén. Dancsó József, a Fidesz vezérszónoka szerint az új jogszabály nem orvosolja a magyar gazdaság alapvető bajait.

Cikk

A Pénzügyminisztérium (PM) honlapján már olvasható a vadonatúj áfatörvény tervezete, amely nagyrészt megfelel az eddig már kiszivárgottaknak, kivéve a lakóingatlan és a telek áfáját, amelynek megoldása eltér az eddig ismert elképzelésektől. Eddig nem ismert részlet még a befektetési aranyra vonatkozó külön szabályozás.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Fordított áfa

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 november
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink