5496 találat a(z) NAV cimkére

Cikk

A NAV által feltárt eddigi legnagyobb gazdasági bűncselekmény egy egri cégtemetőből nőtte ki magát, adták hírül a múlt héten a lapok. Magyarországon gyakori, hogy egy címen sok cég jelenik meg, mert tulajdonosaik szeretnék cégüket távol tartani tényleges és ellenőrizhető ingatlanaiktól. Van olyan cím Magyarországon, amelyet több mint 1800 cég választott székhelyül az elmúlt három évben.

Cikk

A NAV több mint hetven civil és egyenruhás munkatársa többek között próbavásárlásokkal a számla- és nyugtaadási kötelezettség teljesítését ellenőrizte szombaton a szegedi Cserepes sori piacon. Emellett vizsgálták a termékek eredetét, a foglalkoztatottak bejelentésének szabályosságát, valamint a hamis vagy megtévesztésre alkalmas áruk kiszűrésével az iparjogvédelemhez, a szerzői jogokhoz kapcsolódó rendelkezések betartását.

Cikk

Míg a tavalyi évre szólóan 564 ezer gazdasági szereplő fizette meg a hozzájárulást a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának, az idén csak 380 ezer. Több százezer vállalkozás helyzetét igyekeznek tisztázni a kereskedelmi és iparkamarák, miután a vállalkozói szféra számos szereplőjétől eddig nem érkezett meg az ötezer forintos hozzájárulás. A mulasztók ügyeit a hiányzó pénzek behajtásáért októberben kaphatja meg az adóhivatal.

Cikk

Az adóhatóságtól kérdezni nem kell félnetek – ez is egy következtetése lehetne annak, ha az előző kezdő vállalkozóknak szóló cikkeinkben foglalt jótanácsainkat megszívlelték. Szükséges azonban előzetes tájékozódás és rengeteg türelem, mert egyelőre nem a legkorszerűbb és legegyszerűbb úton jut hozzá a kérdező a válaszhoz.

Cikk

Adószám és nyugta nélkül adtak el 30 tyúkot pénzügyőröknek és az élelmiszerhatóság munkatársainak árusok egy zalaegerszegi benzinkútnál - tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtóreferense.

Cikk

A revizorok és pénzügyőrök több mint 150 ellenőrzést végeztek, melynek keretében a jövedéki termékekre és a szellemi tulajdonjogra vonatkozó szabályok betartásán túl vizsgálták a számla- illetve nyugtaadást, az alkalmazottak bejelentését, valamint az áruk eredetét is.

Cikk

A mintaszabályzatok módosítása a könyvviteli, adószakértői, adótanácsadói, valamint ingatlanügylettel kapcsolatos tevékenységet folytató szolgáltatókat, a könyvvizsgálókat is érinti. A NAV most közzétette az új mintaszabályzatokat.

Cikk

Az elektronikus naplóval nem rendelkező (kontrollszalagos) pénztárgépek online pénztárgépre cserélésének határideje a pénztárgéphasználatra kötelezett adóalanyoknak – a médiában megjelent hírekkel ellentétben – a jogszabályi előírásoknak megfelelően továbbra is 2013. augusztus 31-e.

Cikk

A felszolgálási díj nem tudta kiszorítani a borravalót a vendéglátásban az elmúlt években, alkalmazása tekintetében még mindig megosztottak a vendéglátóhelyek, és noha pontosan nem tudni, hány helyen vezették be ezt a költségelemet, a szakmai érdekképviseletek szerint kedvezőek a tapasztalatok ott, ahol alkalmazzák. A felszolgálási díj 2005. októberi bevezetésének fő célja a feketegazdaság visszaszorítása volt, alkalmazása a vendéglátóhelyek számára nem kötelező. A díj alkalmazását a vendéglátóhelynek fel kell tüntetnie az árlapján, mértéke pedig a vendég által elfogyasztott étel és ital fogyasztói árának legfeljebb 15 százaléka lehet. A díjat a vendég számára kiadott nyugtán vagy számlán elkülönítve kell feltüntetni, ez tartalmazza az áfát is.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Időszaki elszámolású számla

Sinka Júlia

okleveles adószakértő, számviteli tanácsadó

Vám és áfa

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Könyvkiadás

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 február
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 1

Együttműködő partnereink