hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

3,5 milliárd forint értékű hamis zoknival buktak le

  • adozona.hu

Három és fél milliárd forint értékű „Dolce & Gabbana” védett márkajelzéssel ellátott zoknikat rejtett az a két szlovák kamion, amelyet a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) Bevetési Főigazgatóságának járőrei ellenőriztek a napokban Rajkánál.

A fuvarlevél szerint Kínában pakolták meg zoknikkal a konténereket, és az adriai kikötővároson, Koperen keresztül szállították volna Csehországba, amikor a NAV Bevetési Főigazgatóságának járőrei Rajkánál mindkettőt lekapcsolták. A kamionok tételes átvizsgálása során 850 ezer pár „D&G” szóvédjeggyel ellátott zoknit találtak a pénzügyőrök. A szaktanácsadóval történt egyeztetés alapján kiderült, hogy a zoknik a vásárlók megtévesztésére alkalmas hamisítványok, mivel azokat a védjegyjogosult engedélye nélkül gyártották. (Egy pár eredeti „D&G” zokni ára mintegy 60 euro).

A NAV pénzügyőrei az összesen három és fél milliárd forint értékű zokniszállítmányt lefoglalták, és iparjogvédelmi jogok megsértése miatt büntetőfeljelentést tettek a NAV pénzügyi nyomozóinál.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink