509 találat a(z) GVH cimkére

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatalnál a tipikus ügyek mellett erősödik egy előnyös stratégiai irány, miszerint a tetemes bírságokat a nagyobb cégek inkább munkahelyteremtő, értékadó programok megvalósításával váltják ki – mondta a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, Rigó Csaba a Magyar Nemzetnek adott, a lap mai számában megjelenő évértékelő interjúban.

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) piacelemzést indít, hogy feltárja, miként keletkezik az online kiskereskedők adatvagyona, illetve milyen szerepet tölt ez be a webáruházak között folyó versenyben. A vizsgálat kiterjed arra is, hogy a fogyasztók mennyire vannak tisztában az adatgyűjtéssel és hogyan befolyásolja döntéseiket, olvasható a Gazdasági és Versenyhivatal oldalán.

Cikk

A magyar vállalkozások számára is kedvezően döntött az EU bírósága azzal, hogy a nemzetközi cégek perlését a velük szerződő vállalkozás országában is lehetővé tette a versenysértésből fakadó károk megtérítése érdekében – közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az MTI-vel szerdán.

Cikk

Fekete Pénteken (Black Friday) a webáruházak rengeteg akcióval, ajánlattal készülnek. Az eseményt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is élénk érdeklődéssel követi, az elmúlt években többször is nagy összegű bírságot szabtak ki webáruházakra jogsértő reklámkampányok miatt. A Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda sajtóközleményében összefoglalta, hogyan kerülhető el a jogsértés.

Cikk

A Kúria mindenben jóváhagyta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) több mint egymilliárd forintos, rekordösszegű bírságot kiszabó határozatát. Így immár jogerőssé vált, hogy az Auchan visszaélt jelentős piaci erejével. A francia tulajdonú áruházlánc ugyanis egyoldalúan díjat számított fel beszállítóinak azért, hogy termékeik bekerülhessenek árukészletébe – írja honlapján a GVH.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ingatlan-bérbeadás, alanyi mentesség

Nagy Norbert

adószakértő

Utólagos díjleszállítás számlázás

Nagy Norbert

adószakértő

Tábori étkezés ÁFA

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 március
H K Sze Cs P Sz V
23 24 25 26 27 28 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink