539 találat a(z) GVH cimkére

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta gyorsított ágazati vizsgálatát a hőszigetelő anyagok piacán. A hatóság a gyártók, a lakosság, a hulladék-kezelő szervek és a jogalkotó felé is javaslatokkal élt annak érdekében, hogy csökkenhessenek a termékárak. Az ágazat szereplőinek augusztus 15-ig van lehetőségük a vizsgálat nyilvános eredményeinek véleményezésére – írja honlapján a GVH.

Cikk

Magyarországon számos szakmai érdekképviselet működik, melyek gyakran jogszabályi felhatalmazással rendelkeznek arra, hogy ajánlásokat tegyenek a tagjaik által alkalmazott díjak mértékére. Fontos azonban, hogy ezek valóban szigorúan csak ajánlások lehetnek, vagyis tilos korlátozniuk a szakma gyakorlóinak szabad árképzési jogát. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a Magyar Könyvvizsgáló Kamarával szemben, amiért kötelezően betartathatja díjtétel-ajánlásait a tagjaival, így korlátozhatja a versenyt – tette közzé a GVH portálján.

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 325 millió forint bírságot szabott ki a Casio óra- és hangszertermékek hazai forgalmazójára, valamint cseh anyavállalatára, mert meghatározták termékeik internetes viszonteladói árait a kiskereskedők számára, kiiktatva ezzel a vásárlókért folyó versenyt – közölte a versenyhivatal.

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) együttesen 900 ezer forint bírságot szabott ki három hazai influencerügynökségre, amiért hiányosan teljesítették a jogsértően reklámozott Ask Bongo sms-játék kapcsán előírt kötelezéseket – közölte a GVH.

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a Venoruton Forte 500 milligramm (mg) tablettát forgalmazó STADA Hungary Kft.-vel szemben, mivel a cég valószínűleg a gyógyszerekre vonatkozó ágazati szabályozással ellentétesen hirdette a terméket, többek között országos kereskedelmi televíziókban – közölte a nemzeti versenyhatóság szerdán az MTI-vel.

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a Szőnyeg galéria Kft.-vel szemben, mivel a budapesti cég reklámgyakorlata feltehetően több szempontból is tisztességtelenek minősülhet. A kereskedés többek között ál-végkiárusítással és fiktív akciókkal próbálhatja meggyőzni a fogyasztókat.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyszerűsített végelszámolás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Harmadik országbeli import, EU-s számla

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Jóváíró vagy helyesbítő számla

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 november
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink