534 találat a(z) GVH cimkére

Cikk

Megtévesztették a fogyasztókat a MindentMent fogászati lánc üzemeltetőjének hirdetései – ezt állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Az első jogsértését elkövető magyar kisvállalkozás önként korrigálta a problémákat, ezért a hatóság bírság helyett figyelmeztetésben részesítette – írja honlapján a GVH.

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) egyszerre két esetben szabott ki bírságot, amiért az érintett vállalkozások bejelentésköteles összefonódásokat hajtottak végre a hatóság értesítése nélkül, olvasható a GVH honlapján. A versenyhivatal figyelembe vette, hogy a cégek pótolták a mulasztást és elismerték a jogsértést, fúzióik pedig a verseny szempontjából ártalmatlannak bizonyultak.

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 190 milliós bírságot rótt ki a DIGI-re, miután a cég elhallgatta a fogyasztók elől a gigabites internet-szolgáltatásának egyes, sebesség szempontjából lényeges jellemzőit. A cég elismerte a jogsértést és együttműködött a versenyhatósággal, amellyel több mint kétszer ekkora mértékű bírságot sikerült elkerülnie.

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta gyorsított ágazati vizsgálatát a hőszigetelő anyagok piacán. A hatóság a gyártók, a lakosság, a hulladék-kezelő szervek és a jogalkotó felé is javaslatokkal élt annak érdekében, hogy csökkenhessenek a termékárak. Az ágazat szereplőinek augusztus 15-ig van lehetőségük a vizsgálat nyilvános eredményeinek véleményezésére – írja honlapján a GVH.

Cikk

Magyarországon számos szakmai érdekképviselet működik, melyek gyakran jogszabályi felhatalmazással rendelkeznek arra, hogy ajánlásokat tegyenek a tagjaik által alkalmazott díjak mértékére. Fontos azonban, hogy ezek valóban szigorúan csak ajánlások lehetnek, vagyis tilos korlátozniuk a szakma gyakorlóinak szabad árképzési jogát. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a Magyar Könyvvizsgáló Kamarával szemben, amiért kötelezően betartathatja díjtétel-ajánlásait a tagjaival, így korlátozhatja a versenyt – tette közzé a GVH portálján.

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 325 millió forint bírságot szabott ki a Casio óra- és hangszertermékek hazai forgalmazójára, valamint cseh anyavállalatára, mert meghatározták termékeik internetes viszonteladói árait a kiskereskedők számára, kiiktatva ezzel a vásárlókért folyó versenyt – közölte a versenyhivatal.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EPR-díj kötelezettje

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Magánszemély külföldi cégnek nyújtott tanácsadása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink