hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A gyártók után a forgalmazóknál is vizsgálódik a GVH

  • adozona.hu

A Gazdasági Versenyhivatal folytatta helyszíni kutatás-sorozatát a kerámia falazóelemek hazai piacán indított gyorsított ágazati vizsgálata keretében. A versenyhatóság a rajtaütések során országszerte gyűjtött forgalmazói adatokat a strukturális piaci problémák feltárásához.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nemrég indította meg gyorsított ágazati vizsgálatát a kerámia falazóelemek hazai piacán, miután számos jelzés érkezett az érintett piaccal kapcsolatban. A versenyhatóság a vizsgálat keretében rajtaütés-sorozatba kezdett, amely a gyártók a forgalmazói területen folytatódott az ország különböző pontjain. A Versenyhivatal szakemberei Győr-Moson-Sopron, Baranya, Jász-Nagykun-Szolnok és Bács-Kiskun megyében, illetve a fővárosban szálltak ki kis- és nagykereskedelmi vállalkozásokhoz annak érdekében, hogy információt szerezzenek az építőipari krízishelyzetet okozó esetleges visszásságok felszámolásának elősegítésére.

Az ágazati vizsgálat fontos eleme, hogy a hatóság feltárja a vizsgált piac teljes vertikumát, vagyis végigkísérhesse egy termék „életútját” a gyártótól a kereskedőn át egészen a fogyasztóig. A vizsgálat külön kiterjed az ún. közös beszerzési társulásokra és franchise rendszerekre. Ezek az építőanyag-kereskedőket tömörítő vállalkozások abból a célból jöttek létre, hogy együttes piaci erejük révén, közös beszerzésekkel nagyobb kedvezményeket és versenyképes árakat harcoljanak ki a gyártóktól.

A versenyhatóság a helyszíni kutatásokat követően – a gyorsított ágazati vizsgálat szűk határidején belül – a piac esetleges strukturális problémáinak feltárásával és elemzésével folytatja munkáját.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 február
H K Sze Cs P Sz V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 1 2 3