798 találat a(z) önellenőrzés cimkére

Fordított áfa utólag Kérdés

Tisztelt Szakértő! Társaságunk vagyonvédelmi rendszert telepített egy szintén belföldi adóalany megbízásából 2014-ben. A megbízó 2017-ben jelentkezett, hogy az általunk 3 évvel ezelőtt végzett tevékenység építési engedélyköteles volt, ezért fordított áfával kellett volna számláznunk. Elismeri, hogy 2014-ben nem nyilatkozott felénk erről, ennek ellenére kéri a számla stornózását és új számla kiállítását fordított áfával. Kérdésem, hogy kötelesek vagyunk-e a számlát javítani, hiszen részünkről nem történt hiba; a másik oldalról azt is szeretnénk tudni, hogy van-e egyáltalán lehetőségünk csökkenteni a fizetendő áfát, hiszen a megbízónk nem nyilatkozott a teljesítés előtt az építési engedélyről. Ha javítanunk kell a számlát, akkor az általunk NAV-nak 2014-ben megfizetett áfát a javítás hónapjának bevallásában kell feltüntetni csökkentő tételként, vagy önellenőrizni kell az eredeti bevallást? Válaszukat előre is köszönöm.

Vállalkozói kivét önellenőrzése Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérdésem arra vonatkozik, hogy egyéni vállalkozónak van-e lehetősége önellenőrízni az éves vállalkozói kivétjét visszamenőleg, elévülési időn belül? A NAV szerint ilyen nem lehetséges, mivel a vállalkozói kivét a vállalkozó üzleti évre szóló döntése, ezt utólag semmilyen módon nem változtathatja meg. Azonban mivel bizonyos okok miatt ezeket az éveket újra kellett könyvelni, így az új könyvelés is azt támasztja alá, hogy a vállalkozói kivét összegét módosítani szükséges, például elmaradt családi kedvezmény igénybevétele miatt. Ennek megfelelően a havi járulékbevallásai is önellenőrzésre kell, hogy kerüljenek, tehát összességében az új könyvelésnek megfelelően teljesen átalakul a vállalkozó eredménye. Amennyiben a vállalkozói kivétre vonatkozóan van önellenőrzési tiltás, jogszabályhely hivatkozást is szeretnék kérni. Köszönöm!

Szochokedvezmény Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az alábbi kérdésben szeretném a segítségét kérni: Vállalkozásunk szabad vállalkozási zónában működik. Szeretnénk igénybe venni a létszámbővítéshez járó szochokedvezményt, azonban ha az előírt 2+1 évnél hamarabb visszacsökken a létszám a korábbi szintre, akkor az addig igénybe vett kedvezményt önellenőrizni kell, és pótlékkal együtt vissza kell-e fizetni? Válaszát előre is köszönöm !

Osztalékfizetés: lépésenként mutatjuk, hogyan kell könyvelni Cikk

Mi a könyvelési menete és adózása az osztalékelőlegnek és az elfogadott beszámoló szerinti osztaléknak, továbbá, ha a jogszabálynak megfelelően a tárgyévben osztalékelőleget fizet ki a cég, akkor ha a beszámoló készítésénél kiderül, hogy nincs fedezet rá, vagyis a tárgyévi eredmény mínusz lett, de van eredménytartalék? Ebben az esetben vissza kell fizetni az osztalékot? A nettó összeget befizetik a tagok, és az aktuális kifizetési hónap szerinti '08-as bevallást önrevíziózni kell? – kérdezte olvasónk. Antretter Erzsébet, a Niveus Consulting Group szenior menedzsere válaszolt.

Téves könyvelés évekig? Így hozható helyre Cikk

Mit tehetünk, ha a már közzétett beszámolóban évekkel később számviteli hibát fedezünk fel? Szakértőnk, Tirpák Anita mérlegképes könyvelő és adószakértő, a Corvin-Alkusz Kft. szakembere válaszol az olvasói kérdésre.

Amit a fejlesztési tartalékról tudni kell. Példákkal Cikk

Bár fejlesztési tartalék képzésére már a 2002. adóévtől lehetőség van, még mai is számtalan kérdés merül fel ezen szabállyal kapcsolatban. A cikk a 2016. adóévi kötelezettségnél figyelembe veendő előírásokat foglalja össze.

Őstermelő járulékbevallásának önellenőrzése Kérdés

Tisztelt Szakértő! Ügyfelem 2012 óta őstermelő munkaviszony mellett, 2015-ben egy pár hónapig főállású volt. A járulékbevallását úgy készítette el, mintha kezdő őstermelő lenne, a minimálbér alapján. Lehet-e önellenőrzéssel javítani a 8 millió forint alatti bevétel alapján, az őstermelőkre vonatkozó 20 százalékos járulékalapra a bevallást? Köszönöm.

Áfa önellenőrzése Kérdés

Tisztelt Szakértő! Új vállalkozás könyvelését vettem át. A havi áfabevalló vállalkozásnál a 9. hónapban a bevételi számlák között találtam egyet, ami duplán lett könyvelve. A 11. havi könyvelésben pedig egy vevőszámlát, ami helytelenül kisebb összegen lett könyvelve. Természetes a 11. hónapban a befizetendő áfa összege növekszik, ezért önellenőrzésre van szükség, viszont a 9. hónapban az áfa értéke csökken. Beletehetem a 11. haviba a csökkenő tételt, vagy két önellenőrzést kell csinálnom? Ha beletehetem a 9. havit, az áfabevallásban melyik soron kell feltüntetnem? Köszönettel.

Előleg visszavonása meghiúsulás miatt Kérdés

Ügyfelem új teherautó megrendeléséhez 2016.12.22-én bruttó 1 438 910 forint előleget utalt a forgalmazónak, ennek áfáját le is vontuk decemberben. Nem a megrendelt autó érkezett meg, így nem vették át. Az előlegszámlát 2016.12.20-ai keltezéssel 2017.01.02-ai teljesítés dátummal visszavonta a forgalmazó. A számlát persze most kaptam meg. Tehetem a levonható áfa korrekcióját februárra, vagy önellenőrizni kell a januári áfabevallást? Illetve a nettó előleg visszavonását melyik évre kell figyelembe vennem?

Így érvényesítse utólag társaságiadó-kedvezményeit! Cikk

Gyakori jelenség, hogy a társasági adóalanyok az alapbevallásuk elkészítésekor nem alkalmazzák a számukra kedvezményt biztosító valamely jogszabályi rendelkezést. Kérdésként merül fel, hogy ilyen esetekben lehetőség van-e önellenőrzésre és milyen körben.

Áfabevallás kitöltése Kérdés

Tisztelt Szakértő! Áfabevallás kitöltésénél, amikor egy darab számlában az áfa összege eléri termék értékesítésekor vagy termék vásárlásakor a 100 ezer forintot, akkor fel kell azt tüntetni a 1765-ös nyomtatvány 1765 M részében idén januártól a bevallási időszak kötelezettségének megfelelően? Az egyéni vállalkozónak, ha részére nem fizetik ki a számla értékét, akkor a teljesítés keltétől számított 45 nap leteltével, amikorra ez a nap esik, attól függően, hogy éves, negyedéves vagy havi áfabevalló, be kell fizetnie az áfát? Ez hogyan valósul meg kettős könyvelés esetén? Más kérdés: 2009-es szja-bevallásban felcseréltem véletlenül egy számot, ezt ki lehet javítani még? Köszönettel: K.

Osztalék- vagy kamatjövedelem az USA-ból? Önellenőrizzen! Cikk

A NAV közzétette az USA-ból származó osztalék- és kamatjövedelem adózására és önellenőrzés keretében történő bevallására vonatkozó szabályokat.

Önellenőrzés magán-nyugdíjpénztári tagság miatt Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egyik munkavállalónk, aki 2013.09.01-től dolgozik cégünknél a héten (3,5 év után!)tájékoztatott minket arról, hogy annak idején nem lépett át, hanem magán-nyugdíjpénzári tag maradt. Belépéskor a munkavállaló felénk nem nyilatkozott erről, és az előző munkahelyéről kapott kilépő papírokon sem szerepel ilyen adat. Ilyen esetben mi a teendő? Minket, mint munkaadót terhel a felelősség? Önellenőrzést kellene beadnunk minden egyes '08-as bevallásra 3,5 év időszakában?

Fordított áfás számla önellenőrzése Kérdés

Tisztelt szakértő! Ügyfelem 2016 decemberében az általa elvégzett építőipari tevékenységről számlát állított ki áfával. Az áfát december hónapra bevallotta, megfizette. 2017 január végén szólt a befogadó, hogy a számlának fordított áfásnak kellene lennie. A számla sztornózása és az új számla kiállítása (eredeti teljesítési időponttal) még aznap (január 26-án) elkészült és el is lett küldve a megrendelőnek. Jól gondolom, hogy az áfatörvény 153/B § 1a) alapján nem szabad decemberre önellenőriznem, hanem a fizetendő adó csökkenéseként a mostani januári bevallásba kell beállítanom? A számlát a megrendelő még január hónapban kézhez vette. Válaszukat előre is köszönöm.

Kisvállalkozói kedvezmény egyéni vállalkozónál Kérdés

Tisztelt Szakértő! Legyen kedves a következő kérdésben tájékoztatást adni. Főállású egyéni vállalkozó 2014-es évben igénybe vette a kisvállalkozói kedvezményt személyautóra. Ezt az idei évben önellenőrzés alá akarja vonni, megteheti?

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Saját rezsis beruházás – önszámla áfatartalmának levonhatósága

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Második terhesség gyed alatt

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Második gyermek esetén a csed számolása

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink