hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Cégautóadó: két nap és lejár a határidő - változik a törvény

  • Adózóna

A cégautóadó megfizetése néhány napon belül ismét esedékes. A jelenleg még negyedévente megfizetendő összeg egy tétellel csökkenthető, a gépjárműadó azon hónapokra eső részével, amelyben mindkét adókötelezettség fennállt

A tervek szerint 2012 januárjától differenciáltan emelkedik a társaságok által fizetendő cégautóadó összege. Az új, kisebb teljesítményű gépkocsik esetében alacsonyabb lesz az adónövekmény, míg a régi nagy teljesítményű autóknál megtöbbszöröződnek a díjak  – figyelmeztet az RSM DTM szakértője.Az összességében alacsony volumenű újautó-vásárlásokban a vállalati beszerzések domináltak, e gépjárműveknél pedig a korlátozásmentes magánhasználat kulcsa.

Az államháztartási adatok tanúsága szerint szeptemberig közel 18,3 milliárd forint folyt be a cégek által befizetett gépjárműadóból az év első nyolc hónapjában, ami kismértékben maradt el az előző év azonos időszakának bevételétől. A cégautóadó - tételes adó lévén – idén még egyszerűen kalkulálható, hengerűrtartalomtól függően 7 ezer vagy 15 ezer forintos havi adóterhelést jelent az idei évben a társaságok számára, megfizetésével e gépjárműveknél korlátozásmentessé válik a magáncélú használat.

A néhány napon belül, október 20-án esedékessé váló negyedéves cégautóadót az olyan - akár magyar rendszámú, akár külföldön üzembe helyezett - személygépkocsik után kell megfizetni, amelyek után a társaság költséget, ráfordítást vagy értékcsökkenési leírást számolt el.  „Érdemes odafigyelni arra, hogy a negyedévre fizetendő cégautóadóból idén még egyértelműen levonható az önkormányzati adóhatóság által megállapított gépjárműadó azokra a hónapokra, amelyben mindkét adókötelezettség fennállt. Mindennek csupán egyetlen feltétele van, hogy gépjárműadó fizetési kötelezettségének a társaság határidőben eleget tegyen. Abban az esetben, ha a két adó megfizetésének különböző a kötelezettje, a levonás nem érvényesíthető”- hívja fel a figyelmet Héhn Miklós, az RSM DTM Zrt. partnere.

Módosuló szabályozás – egyösszegű, differenciáltabb éves díjak

A tervezett szabályozás szerint jövőre a 2012. január 1. napján a vállalat tulajdonában álló belföldi rendszámmal ellátott személygépkocsi után január 20.-ig előre meg kell megfizetni az éves cégautóadót. Az még nem látható egyértelműen, hogy ebben az esetben a gépjárműadót hogyan lehet levonni a cégautóadóból. Jelenleg a gépjárműadó évi kétszeri megfizetése megelőzi a cégautóadó befizetésének esedékességét, így könnyen eldönthető annak levonhatósága.

Amennyiben évközi autóbeszerzésről van szó, a társaságoknak a következő hónap 20. napjáig kell megfizetniük az adót, vagyis az is előfordulhat, hogy a gépjárműadó kivetés még nem esedékes a cégautóadó befizetés esedékességéig. A jövő évtől várhatóan december 20. lesz a bevallás benyújtásának esedékessége is, s a tervek szerint ezentúl csak egy bevallást kell majd elkészíteni. Feltételezhetően a bevallásban lesz rendezendő a gépjárműadó levonása, és az cégautóadó kötelezettség esetleges évközi megszűnése is. A magánszemélyek és a nem belföldi rendszámú autók esetében a cégautóadó fizetési határidő az év végére, december 20-ra tolódik.

Cégautóadó és elszámolható költségek

A társasági adó alá tartózó vállalatok tulajdonában lévő gépjárművek kapcsán az államháztartás, vagy önkormányzat számára befizetett adók illetve a beszerzési, fenntartási, karbantartási, és üzemanyag-költségek, a vállalkozási tevékenység érdekében felmerülő költségnek minősülnek. A cégautóadó megfizetését követően a társas vállalkozásnak társasági adóalap növelési kötelezettsége sem keletkezik e költségek kapcsán, függetlenül attól, hogy a tulajdonában lévő cégautóval megvalósul-e a magáncélú használat, vagy sem. „E költségeket a cégek eddig jellemzően nem terhelték át a munkavállalóra, hiszen a legtöbb esetben ez egy olyan juttatást is jelentett egyben, amivel a bér egy részét válthatták ki” – összegzett Héhn Miklós. ”Az adóemelés sem fog nagy változást okozni a gépjárművek üzemeltetése kapcsán, hiszen még mindig több az előnye az adó megfizetésének, mint a tételes elszámoláshoz kapcsolódó korlátozások hátránya, nem is beszélve az adminisztratív többletterhekről. Azonban várható, hogy a jövőben differenciált adózási teher kapcsán a beszerzések előtt az adózók át fogják gondolni milyen teljesítményű és besorolású autót vásárolnak.” 

Cégautóadó besorolás – 2012

Gépjármű teljesítménye (kW)

„0”–„4” osztályjelzések esetén

 „6”–„10” osztályjelzések esetén

„5”; „14–15” osztályjelzések esetén

0–50

16.500 Ft

8.800 Ft

7.700 Ft

51–90

22.000 Ft

11.000 Ft

8.800 Ft

91–120

33.000 Ft

22.000 Ft

11.000 Ft

120 felett

44.000 Ft

33.000 Ft

22.000 Ft

 

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Iratmegsemmisítés módja

Szolnoki Béla

adószakértő, könyvvizsgáló

Családi gazdaság – saját termék gyártatása

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Telek értékcsökkenése beépítés esetén

Szolnoki Béla

adószakértő, könyvvizsgáló

2019 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X