hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Az MSZP azt kéri Schmittől, hogy ne írja alá az alkotmánymódosítást

  • MTI

Az MSZP arra kéri Schmitt Pál köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a hétfőn elfogadott alkotmánymódosítást.

A szocialisták keddi közleményükben felszólították a kormányt, "helyezze hatályon kívül" a korhatár előtti nyugdíjak megvonását, csökkentését és szociális ellátássá alakítását lehetővé tévő, a parlament által hétfőn megszavazott alkotmánymódosítást; ellenkező esetben pedig Schmitt Pál köztársasági elnököt kérik fel arra, hogy ne "fogadja el" a jogszabályt.
   
Mint írják: az országnak békés építkezésre van szüksége, nem tönkretett életekre, sok százezer ember megalázására, ellehetetlenítésére, létbiztonságának veszélyeztetésére.
   
Az MSZP reagált Orbán Viktornak a TV2 Napló című műsorában vasárnap elhangzott szavaira is. A miniszterelnök azt mondta: az ország nem tudja elfogadni, ha azok, akik felesküdtek a rendre, füstbombákat dobálnak, vízcsapokat törnek le, túllépik a törvény által megengedett határokat és fenyegetőznek, ez azt jelenti, hogy dezertáltak, átálltak a rendetlenség oldalára.
   
A szocialisták szerint ezzel szemben a Lázár-Balsai-féle alkotmánymódosító javaslat lépte azt a határt, amely egy jogállamban átléphetetlen, az pedig "szimpla logikai ujjgyakorlat, hogy a jogtalansággal szembeni fellépés a jog talaján áll", s a nyugdíjkedvezmények megvonása ellen tiltakozó rendvédelmi dolgozók a rendet és a jogot védik azokkal szemben, akik sárba tiporják őket.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

3 gyerekes anyák szja-kedvezményre való jogosultsága

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Vámraktáras beszerzés és értékesítés

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Családi adókedvezmény

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 október
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink