hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

MSZP: a "táppénztelenség" elrendelésének ideje jött el

  • MTI

Az MSZP szerint a "táppénztelenség" elrendelésének ideje jött el, a kabinet döntései pedig azt üzenik az állástalanoknak, "ha nincs munkád, nem számítasz".

Garai István Levente, a szocialisták országgyűlési képviselője ezt arra reagálva közölte csütörtökön, hogy a kormány szerdán több döntést is hozott a táppénzrendszer módosításáról. Ezek között szerepel például - a kormányszóvivő tájékoztatása szerint - a passzív táppénz megszüntetése, valamint az, hogy a jövőben az az orvos, aki jogosulatlanul állapítja meg egy beteg esetében a táppénzt, maga is köteles lesz arra, hogy visszafizesse a jogosulatlanul felvett összegeket.
   
Az MSZP-s politikus közleményében azt írta: az egészségügy megmentéséről szó sem lehet ott, ahol fizetésemelés vagy kórház-konszolidáció helyett "betegeket, orvosokat egyaránt megalázó kormánydöntések születnek". "A gyógyszerkassza emberellenes, már-már Gestapo-módszereket idéző lekaszabolása után most a táppénztelenség elrendelésének ideje jött el" - véli Garai István Levente, aki szerint a passzív táppénz megszüntetése, az ellátás munkaviszonyhoz kötésével egy időben, egyértelmű üzenet az állástalanok egyre nagyobb táborának: "ha nincs munkád, nem számítasz".
   
"Azt pedig, hogy a kormány az általa becsapott orvostársadalmat most táppénzcsalással vádolja és pénzbüntetéssel fenyegesse - úgy is mint gyakorló orvos - a leghatározottabban visszautasítom" - írja a képviselő, felszólítva a kormányt, hogy fejezze be a legszegényebb, legkiszolgáltatottabb társadalmi rétegek sanyargatását, és több mint egy év után az egészségügyben is kezdjen hozzá ígéretei betartásához.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Turisztikai idénymunka egész évben nyitva tartó szállodában

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Munkaidő/pihenőidő beosztásának szabályai

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Ráaktiválás értékcsökkenés

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 június
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink