65 találat a(z) beteg cimkére

Cikk

Nem telt eseménytelenül a nyár a jogalkotásban: számos új rendelet változtatott a korábbi előírásokon. Módosultak – egyebek mellett – a csedre és a betegekre/ellátottakra, továbbá a letiltásra vonatkozó rendelkezések, a digitális államhoz kapcsolódó előírások, valamint a kiterjesztett gyártói felelősség (EPR) szabályai is.

Cikk

Szabaddá vált a szakrendelő-választás, amelyet egy hét alatt csaknem ezren igénybe is vettek. Az új szabályozás értelmében a betegek már nemcsak abba az intézménybe mehetnek vizsgálatra, ahová az orvos beutalja őket vagy ahová lakhelyük szerint tartoznak, hanem az ország bármely szakrendelőjébe foglalhatnak online időpontot az EgészségAblak alkalmazásban vagy az ingyenesen hívható 1812-es Egészségvonalon – közölte a Belügyminisztérium stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára pénteken az MTI-vel.

Cikk

Az Országos Kórházi Főigazgatóság 2024. decemberi adatai szerint 839 tartósan (6 hónapnál hosszabb ideje) betöltetlen háziorvosi praxis volt Magyarországon összesen 568 településen [1]. 2023 augusztusához viszonyítva a tartósan betöltetlen praxisok száma 180-nal, vagyis 27%-kal nőtt, ezzel együtt újabb 51 település maradt állandó háziorvos nélkül. Az összes háziorvosi praxis (6434) 13%-a áll tartósan betöltetlenül – írja elemzésében a Gazdaságkutató Zrt. (GKI).

Cikk

A kánikula miatt sok belgyógyászati, kardiológiai beteget kell kórházba szállítani, a budapesti betegszámban az elmúlt 24 órában az előző év azonos napjához képest 40 százalékos növekedés volt tapasztalható – közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője pénteken az MTI-vel.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Megvásárolt üzletrész árfolyama

Nagy Norbert

adószakértő

Fejlesztési tartalék felhasználása

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Üzletrész-ajándékozás

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink