hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Új táppénzszabályok: ki kaphatja meg fizetése 70 százalékát?

  • hvg.hu
2

Az április végétől változó táppénz-szabályoknak elsősorban a munkáltatók a nyertesei, de a dolgozók közül se mindenki jár rosszul. Azt is leszögezhetjük, hogy minél többet keres valaki, annál kevésbé éri meg betegnek lennie. Viszont bruttó 260 ezer forint havi jövedelem alatt ugyanannyi táppénz jár mindenkinek, mint eddig.

A Széll Kálmán Terv keretében március közepén a parlament módosította a táppénz-szabályokat. Ezzel az intézkedéssel, a Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatása szerint, csökkentik a táppénzcsalások számát  és még idén két milliárd forintot, a következő években pedig évi 5 milliárdot spórol a költségvetés.

A megtakarítás jegyében az egyik legfontosabb intézkedés, hogy április 30-tól a táppénz  összege legfeljebb a minimálbér kétszerese lehet. Így annak, aki keresőképtelen beteg lesz, naponta legfeljebb bruttó 5 200 forint jár a jelenlegi 10 400 forint helyett, havonta pedig bruttó 156 ezer forintot kaphat a mostani 312 ezer helyett. A táppénz mértéke két évnél hosszabb folyamatos biztosítás esetén 60 százalék ennél rövidebb biztosítási idő, valamint kórházi ápolás esetén 50 százalék jár. Ez – Viszló László, a hvg.hu munkajogi szakértője szerint –,  a gyakorlatban azt jelenti, hogy aki 60 százalékos táppénzre jogosult, azt  bruttó 260 ezer forintos bér fölött érinti az új szabály, mivel  a 260 ezer 60 százaléka a 156 ezer forint. Aki pedig 50 százalékos táppánzre jogosult, azt bruttó 312 ezer  forint feletti bérnél érinti a változás.

Mások az arányok, ha nettó bérekkel és nettósított táppénzzel számolunk. A táppénz maximumaként meghatározott kétszeres minimálbér a 156 ezer forint,. Ha a dolgozó egész hónapban táppénzen van, akkor abból csak a személyi jövedelemadót kell levonni, s marad 124 310 forint. Magyarán ez a havi maximális táppénz összeg. A dolgozó nettó keresetének, a 171 668 forintnak azonban nem a 60, hanem 72,4 százaléka.

Amennyiben kíváncsi a további változásokra, kattintson a hvg.hu Új táppénzszabályok: aki most jól keres, az rosszul jár c. cikkére.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (2)
dr.László Judit

FÉRJEM 2012.03.07-ÉN LESZ 60 ÉVES .45 ÉV (?)MUNKAVISZONYA
LESZ, 1988-TóL EGYÉNI VÁLLALKOZÓ. MIKOR,MILYEN KEDVEZ-
MÉNYEL MEHEL EL NYUGDIJBA?
Tisztelettel.

KRAJNYÁK JÁNOSNÉ

FÉRJEM 2012.02.09-ÉN LESZ 60 ÉVES .46 ÉV MUNKAVISZONYA
LESZ, 1985-TÖL EGYÉNI VÁLLALKOZÓ. MIKOR,MILYEN KEDVEZ-
MÉNYEL MEHEL EL NYUGDIJBA?
KÖSZÖNETTEL.

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Napelemes kiserőmű elszámolása

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Őstermelő kártalanítása

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Vasárnapi munkavégzés

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, adatvédelmi tisztviselő

2019 december
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X