hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Áfatörvény: módosíthatják az Európai Bíróság eljárása miatt

  • hvg.hu

A jelenlegi áfaszabályok alapján előfordulhat, hogy az adózó a levonásba helyezendő adóját soha nem fogja visszakapni az adóhatóságtól, mert nem állnak fenn az áfa-visszaigénylés speciális feltételei. Ez számos áfa-alanynak problémát jelenthet, most mégsem az adózók tiltakoznak, hanem egyenesen az Európai Bizottság kifogásolja a hazai rendelkezéseket. Az Európai Bíróság előtt indult eljárásban a napokban tartottak tárgyalást, melynek keretében meghallgatták a magyar állam álláspontját is.

Az Európai Bizottság azért fordult az Európai Bírósághoz, mert szerinte az áfa-visszaigénylésre vonatkozó magyar szabályok nincsenek összhangban az uniós követelményekkel. Ezúttal az áfatörvény azon rendelkezései kerültek nagyító alá, melyek értelmében az adózó nem igényelheti vissza az adómegállapítási időszak végén a felszámított és a levonható áfa pozitív különbözetének azt a részét, mely az általa ki nem fizetett beszerzésekre vonatkozik.

Az ilyen áfa összeg visszaigénylésének tilalma akár több adómegállapítási időszakra is elhúzódhat, mert a hazai szabályok nem tartalmaznak semmiféle korlátozást ebben a tekintetben. Az Unió fellépése nyomán most lehetséges, hogy ismét módosítani kell majd a magyar áfatörvényt - hívja fel a figyelmet Dr. Békés Balázs, a Faludi Wolf Theiss Ügyvédi Iroda adópartnere.

A visszaigénylési jog korlátozása jelentősen befolyásolhatja a vállalkozások pénzügyi és likviditási helyzetét, mivel a vissza nem igényelhető áfa az adóhatóságnál marad mindaddig, amíg az adózó a szállítóját ténylegesen ki nem fizeti. Ahogyan arra a Bizottság is hivatkozik, az adózónak a pozitív áfa-különbözet erejéig követelése áll fenn az állam felé, és a visszaigénylés lehetőségének elhalasztása csökkenti az adózó likviditási helyzetét és profitlehetőségeit, növelve az üzleti kockázatot. Míg az adózónak az általa nyújtott termékértékesítések, szolgáltatások után akkor is be kell fizetnie az áfát, ha azokat a vevők neki nem fizették ki, a számára nyújtott termékértékesítések, illetve szolgáltatások utáni áfát mindaddig nem kaphatja vissza, amíg ténylegesen ki nem fizette szállítóit.

A Bizottság szerint az adózó likviditási helyzetének gyengülése a szállítókat is lényegesen érintheti, hiszen így kisebb az esélye annak, hogy az adózó időben teljesíti a beszerzések utáni kifizetéseit. A szállítóknak a kifizetés beérkezésétől függetlenül be kell fizetnie az általa nyújtott termékértékesítésre, illetve szolgáltatásnyújtásra vonatkozó áfát.

Az uniós szinten harmonizált közös áfa-rendszer lényege az adósemlegesség elvének biztosítása, ami azáltal valósul meg, hogy a vállalkozások az adólevonási jog gyakorlása révén mentesülnek a gazdasági tevékenységükkel összefüggő beszerzések során rájuk áthárított - fizetendő vagy megfizetett - áfa terhe alól. A Bizottság szerint az adósemlegesség elve sérül akkor, amikor a magyar szabályozás a levonásba helyezhető áfa visszaigénylését az említett korlátozó feltételekhez köti.

Az Európai Bíróság a napokban tárgyalást az ügyben, ahol a magyar állam is előadta - a Bizottsággal ellentétes – védekező álláspontját. Eszerint a magyar állam saját hatáskörében, az uniós elvek tiszteletben tartásával határozta meg az áfa visszaigénylés feltételeit. A Bíróság végleges döntésére még várni kell, azonban lehetséges, hogy az Európai Bíróság ítélete alapján az áfa-törvényt módosítani kell, méghozzá az adózóknak kedvező irányban. Egyúttal az sem kizárt, hogy a Bíróság Magyarországot bírság fizetésére kötelezi – mondta el Békés Balázs.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Nyílt végű lizing

Nagy Norbert

adószakértő

Árfolyam-különbözet az átvezetési számlán

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 december
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink