hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Gigantikus áfacsalások: tökélyre fejlesztett módszerek

  • hvg.hu

Az elmúlt héten nyilvánosságra került, az OTP Trade-hez kapcsolódó gigantikus áfacsaláshoz hasonló ügyek hátterében a vám- és az adóigazgatási folyamatokban éveken át zavartalanul tevékenykedő hálózatok állnak. Az áfacsalás manapság legalább akkora biznisz, mint a korábbi illegális olajpancsolás.

Az 1988-ban végrehajtott hazai adóreform óta tökélyre fejlesztett áfacsalás nem magyar specialitás: az Európai Unió tagállamainak – az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) közlése alapján – évi 200-250 milliárd euró kára származik ebből a bűncselekménytípusból, ami duplája az unió éves költségvetésének.

Az „alaprecept” szerint a nem létező árut fiktív számlákkal eladják egy másik cégnek, és – amint erre az adótörvény módot ad – visszaigénylik az általános forgalmi adót. Ennél bonyolultabb megoldás az, amikor egy valós cég létező terméket csak papíron értékesít külföldre, az adásvételt pedig hamis fuvarokmányokkal igazolja, vagy az, amikor egy vállalkozás megfoghatatlan szolgáltatásokra hamis számlákat vásárol, és azok alapján kéri vissza az áfát. Szintén összetettebb áfacsalási módszer az áttételes láncüzletek alkalmazása, amikor az árut megvásárló cég nem is létezik, így nem ad be adóbevallást és nem is fizeti be az áfát. A biznisz – ha jól csinálják – évekig megy, lebukni pedig leginkább azért nem szoktak az áfacsalók, mert arra gondosan ügyelnek, hogy papíron minden tökéletesen rendben legyen.

„A kilencvenes évek elején és közepén a magyar GDP 32 százalékát tette ki az adózatlan gazdaság jövedelme, mára a jövedéki törvények révén sikerült ezt visszaszorítani 20 százalékra; ezen belül is az áfacsalásokkal okozott kár körülbelül 1500 milliárd forintot jelent évente” – ad becslést a hvg.hu-nak Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst&Young adószakértője. 

A cikk folytatásáért kattintson ide!

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink