hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

MGYOSZ: fordítva ülünk a lovon

  • MTI

Határozott, bátor és koncentrált adócsökkentésre van szükség 2009-2010-ben a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) javaslata szerint, amely évi 360 milliárd forint költségkihatással számol, ez már jelentősen javíthat a vállalkozások versenyképességén - mondta Futó Péter, az MGYOSZ társelnöke szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.



Az MGYOSZ szerint nem halogatható az adócsökkentés, mivel az magyar gazdaság alacsony növekedéséből adódó problémákat felerősítik a nemzetközi pénzpiacról érkező vészjelek - jelentette ki Futó Péter.

Az adócsökkentésre rendelkezésre álló források mindig kisebbek lesznek, mint amennyire egy hathatós adócsökkentéshez szükség lenne, ennek ellenére a kormány által is javasolt évi 200-250 milliárd forintot kissé megemelve 360 milliárdra, már érezhető javulást lehetne elérni a versenyképesség javításában - hangsúlyozta az MGYOSZ társelnöke.

A következő két évben két lépésben meg kell szüntetni a vállalkozások négy százalékos különadóját, miközben a munkaadókat terhelő tb-járulékot 3-3 százalékponttal szükséges mérsékelni - közölte Futó Péter.

A különadóból származó költségvetési bevétel tavaly 179 milliárd forint volt, így 90-90 milliárdos költségvetési bevétel esik ki, ha két év alatt megszűnik. A tb-járulék csökkentése 3 százalékponttal 2009-től évente ugyancsak 90 milliárd forintot jelent, két év alatt tehát 180 milliárdot.

Futó Péter szerint ezek a lépések beilleszthetők az adó- és járulékrendszer további átalakításába, azaz a később megvalósuló adóreformba.

Az MGYOSZ úgy látja, hogy az egyensúlyi problémák megoldása után a kormánynak az a feladata, hogy a növekedést gyorsítsa - tette hozzá Rolek Ferenc alelnök.

"Fordítva ülünk a lovon, ha a rendelkezésre álló összegből indulunk ki, ahelyett, hogy az adócsökkentés révén mozgósítható növekedési tartalékra, a vállalkozások ösztönzésére, a versenyképesség javítására koncentrálnánk" - foglalta össze az MGYOSZ koncepciójának gondolatmenetét Rolek Ferenc.

Az MGYOSZ vezetői felhívták a figyelmet arra is, hogy a kormány által preferált adócsökkentési javaslat, amely elsősorban a 10-nél kevesebb dolgozót foglalkoztató vállalkozások terheit csökkentené, egyértelműen a szürkegazdaság erősödéséhez vezet.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Védelmező személybiztosítás adózása

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Biztosítási adó sávváltozás 2024

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Átalányadós továbbszámlázása

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink