20 találat a(z) MGYOSZ cimkére

Cikk

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) úgy látja, hogy az új kormány alatt a versenyt előtérbe helyező piacpárti szemlélet – amely az MGYOSZ egyik alapvetése – a jelentőségének megfelelő hangsúlyt kaphat Magyarország működésében – közölte a munkaadói szövetség az MTI érdeklődésére.

Cikk

Az Európai Unió egyre súlyosabb demográfiai kihívásokkal néz szembe. Munkaképeskorú lakossága már 2015 és 2020 között is 3,5 millióval csökkent, 2050-re pedig további 35 millió fős visszaesés várható. Magyarország esetében ez a csökkenés 20 százalékos (kb. 2 millió fő) lehet 2020 és 2050 között. Az alacsony születésszám miatti visszaesés szinte minden uniós országot érint, és ezt általában vendégmunkásokkal igyekeznek pótolni, olvasható a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) közleményében.

Cikk

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövet (MGYOSZ) üdvözli, hogy a kormány megerősítette a VKF (Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma), mint érdekegyeztetési platform státuszát, és rendeletben szabályozza a működését. A 2024 őszi bértárgyalásokra már ezen keretek között kerül sor – olvasható az MGYOSZ szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményében.

Cikk

Lakatos Pétert, a Videoton társvezérigazgatóját és egyik tulajdonosát választotta elnökének a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ-BusinessHungary) közgyűlése négy évre. A szakember az elmúlt 4 évben a szervezet társelnöke volt. A közgyűlés Futó Péter leköszönő elnököt – aki az elmúlt 16 évben töltötte be a tisztséget – tiszteletbeli elnöknek választotta meg – közölte az MGYOSZ.

Cikk

A jövő évi minimálbér és garantált bérminimum emeléséről szóló tárgyalások sikeres lezárásához nagyban hozzájárulna a kormányzati segítség, de az is fontos, hogy a munkáltatói és a munkavállalói oldal béremelési javaslatában vegye figyelembe a gazdaság helyzetét – mondta a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) szerdai ülését követően egy-egy résztvevő a munkavállalói és munkáltatói oldalról az MTI-nek.

Cikk

Tagszervezetein, tagvállalatain keresztül 200-250 ezer fős munkaerőhiányt tapasztal a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ), a szervezet alelnöke szerint ennek oka részben a magyar gazdaság teljesítményének növekedése.

Cikk

Közösen dolgozott ki javaslatcsomagot a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) a Munkástanácsok Országos Szövetségével (MOSZ) a munkaerőhiány kezelésére, amely elsősorban a fekete foglalkoztatás visszaszorítására, az állami szféra átvilágítására, hosszú távon a termelékenység növelésére helyezi a hangsúlyt – jelentették be sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

Cikk

Komplex javaslatcsomagot dolgozott ki a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) a szakképzés megújításához, a tudásalapú innovatív gazdaság szakképzésének stratégiájához – mondta Futó Péter, a szervezet elnöke sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

Cikk

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke kedvezőnek tartaná, ha már jövő januártól csökkenne 2 százalékponttal a szociális hozzájárulási adó (szocho), így nagyobb mértékben nőhetne a minimálbér, ugyanakkor Rolek Ferenc teljesíthetetlennek tartja azt a szakszervezeti elvárást, hogy 2019-ben az átlagkereset, a minimálbér és a szakmunkás minimálbér is kétszámjegyű mértékben emelkedjen – írta a keddi Világgazdaság.

Cikk

A munkaerőhiánynak elsősorban demográfiai okai vannak, a munkaképes korú népesség fogyása miatt évente 40-50 ezerrel kevesebb ember dolgozik Magyarországon és a probléma vélhetően még évtizedekig fennáll majd – mondta a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Cikk

Nyolc százalékkal többen vennének vagy építenének biztosan lakást a következő egy évben a három hónappal ezelőttihez képest, és az ezt valószínűsítők köre is 4 százalékkal nőtt – derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. júliusi felméréséből.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

5 éves időszakos szolgáltatásnyújtás

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Alanyi mentes keret és cégautó eladás

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink