Sok pénze van a kincstárnál? Nem lesz könnyű eladnia az állampapírjait

  • adozona.hu

Naponta legfeljebb 50 millió forintnyi PMÁP-ot adhatnak el az államkincstár ügyfelei, és vannak szolgáltatók, ahol még kevesebbet. A valódi kisbefektetőket ez nem érinti, a vagyonosabbak viszont számíthatnak rá, hogy napokba fog telni, mire hozzáfér a PMÁP-ban lévő teljes megtakarításához, amit állampapírba nem is lesz könnyű visszaforgatni ekkora összegben – írja a Bank360.hu.

A csaknem 14 százalékponttal alacsonyabb kamat mellett egy kellemetlen meglepetéssel is számolhatnak a Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) befektetők a kamatforduló után. A Magyar Államkincstárnál ugyanis vételi korláttal találják szembe magukat az állampapírokra, ami a PMÁP-ot is érinti. A legtöbb lakossági állampapír esetében a napi limit, amennyit a kincstár visszavásárol egy személytől, 50 millió, a diszkontkincstárjegyeknél és a magyar államkötvénynél 100 millió forint.

A fokozatosan, egyre kisebb összegre levitt eladási korlátok eddig is ismertek voltak, hiszen a PMÁP-ok megvásárlásakor ezzel már szembesülhettek a befektetők, de az inflációkövető állampapírjuktól nagyobb mennyiségben a mostani kamatfordulók után kezdenek megszabadulni, így a visszaváltási limittel valójában most találkoznak először a vagyonosabbak.

Máshol is van korlátozás

A kincstár vételi korlátait pedig más szolgáltatók is átvették, az OTP is a kincstárhoz hasonlóan napi 50 millió forintos limit sorozatonként és ügyfelenként minden értékesítési csatornán. Vannak olyan cégek, ahol még szigorúbb a visszaváltás, a Concorde-nál például csak 10 millió forintnyi lakossági állampapírt lehet egyszerre eladni, és az árfolyam is alacsonyabb a kincstárinál, 99 helyett 98 százalékos. A CIB Bank és az MBH Bank viszont nem alkalmaz ilyen limiteket.

Azok az ügyfelek tehát, akik ennél több pénzt tartanak PMÁP-ban, azzal szembesülhetnek, hogy nem tudják egyszerre kivenni a pénzüket, több napot várhatnak erre. “Lakást szerettem volna vásárolni az állampapírjaimból, mivel még magasak a kamatok, az eladást az utolsó pillanatra hagytam. A kincstári korlátozás miatt most attól tartok, kifutok a fizetési határidőből” - panaszkodott az egyik pórul járt ügyfél, aki akkor tudna jó áron lakást venni, ha nagyon rövid időn belül fizet.

A 2025-ös adóváltozásokról szóló írásokat az Adózóna oldalán itt olvashatja el.

Nincs is más választás, mint eladni

A Bank360.hu úgy értesült, hogy a PMÁP-ban nagyobb összeget tartó befektetők közül többen is hasonló cipőben járnak, sokan forgatnák át a pénzüket ingatlanba, mivel a jelenlegi 6-7 százalékos kamatszintnél a lakáspiacon jóval magasabb hozamot remélnek. Az sincs egyszerű helyzetben, aki jelentősebb összeget tart PMÁP-ban, de azt inkább másik állampapírba tenné. A 25 millió forintos sorozatonkénti és forgalmazónkénti értékesítési korlátok miatt sok esetben csak trükközéssel tud a teljes összegből lakossági állampapírt vásárolni. Vagy intézményi állampapírt vesz, ami jellemzően kockázatosabb a lakosságinál, vagy elviszi a pénzét a kincstárból, illetve a máshol lévő értékpapírszámlájáról.

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) januári adatai szerint, amelyeket elsőként Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter tett közzé a hétvégén a Facebookon, csaknem 35 ezer olyan állampapír-tulajdonos van Magyarországon, akinek 50 millió forint fölött van az állománya, ezen belül valamivel több mint 25 ezren tartanak csak PMÁP-ban legalább 50 milliót.

Az 500 top befektetőnek 500 milliónál is több PMÁP-ja van

50 millió forintnál több lakossági állampapírral csak a kisbefektetők 4,2 százaléka rendelkezik. Beszédes adat viszont, hogy náluk van az állomány csaknem 40 százaléka. A PMÁP-nál is hasonló a koncentráció, a 4,5 százaléknyi legvagyonosabb befektetőnél van a teljes állomány kétötöde.

A legtöbb ügyfél persze valóban kisbefektető, még 5 millió forintja sincs állampapírban. A lakossági állampapírt tartók 48,2 százaléka ilyen, a több mint 396 ezer ügyfél összesen 844 milliárd forintot tart lakossági papírban, ez az állomány csupán 7,85 százaléka. A PMÁP-nál is hasonló a helyzet, a valódi kisbefektetők (5 milliós megtakarítás alatt) az állomány mindössze 7,64 százalékán osztoznak.

Az ÁKK adataiból az is kiderül, hogy értékesítési korlátozás ide vagy oda, volt 506 olyan befektető, aki félmilliárd forintnál is több pénzért vásárolt PMÁP-ot, és náluk nagyobb állomány halmozódott fel összesen, mint a 238 ezer 5 millió forint alatti kisbefektetőnél. A top 500 ügyfél számláin átlagosan 1 milliárd forintnál is több PMÁP van az adatok szerint.

Csak a kicsik maradhatnak állampapírban

A teljes PMÁP-állomány január végén 6900 milliárd forint volt, ebből jelenleg úgy tűnik, egyetlen forintnyit sem éri meg tovább megtartani a kamatfordulók után, hiszen a kötvények az új ciklusban már csak 3,95-5,2 százalékos kamatot fizetnek, miközben az intézményi papírok referenciakamata 5,73-6,89 százalék, a lakossági papíroké pedig 5,5-7,9 százalék között van most. (Ha valaki visszaváltja a PMÁP-ját, akkor annak 1 százalékos költségével is kalkulálni kell, így érdemes összevetni az új PMÁP-kamatát más állampapírokéval.)

Nagy kérdés, mi lesz a PMÁP-okban lévő pénzzel. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tavaly szeptemberi felmérése szerint a válaszadók csaknem fele úgy nyilatkozott, hogy marad az állampapírnál, 74 százalék pedig nem tervezte a lejárat előtt eladni a kötvényeit. Csakhogy a mostani kamatfordulók idején szembesülnek ténylegesen azzal, hogy innentől a legkisebb hozamot adó állampapírban van a pénzük.

A múlt héten fizetett kamatot a 2033/I kötvény, amelyben 720 milliárd forint körüli összeg volt eddig. Ennek és a kamatainak egy része biztosan visszakerült a lakossági állampapírpiacra, az ÁKK adatai szerint ugyanis a kamatfizetés hetében több mint 250 milliárd forintnyi lakossági állampapírt vásároltak a befektetők. Ez az átlagos heti mennyiség 4-5-szöröse. Ebben azonban lehetettek olyan pénzek is, amelyek már az eladott PMÁP-okból származtak.

Másik lakossági állampapírba azonban csak azok tudják átforgatni a pénzüket könnyen, akiknek nem áll az útjába a sorozatonként és forgalmazónként jellemzően alkalmazott 25 milliós korlátozás.

A friss adatok szerint 72 661 ügyfélnek van most 25 millió forint fölötti PMÁP-állománya, a náluk lévő volumen több mint 4 ezer milliárd forint, aminek a jelentős részét csak komoly trükközéssel lehetne ismét lakossági állampapírba befektetni. Az intézményi állampapírok persze még szóba jöhetnek, de számtalan befektetési alapkezelő, brókercég, ingatlanos is pályázik ezekre a megtakarításokra, és még a banki betéti kamatok között is találni 5,75-6,25 százalékosat 6 vagy 12 hónapos lekötésre – olvasható a Bank360.hu-n.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Fordított áfa alkalmazása

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Ingatlaneladás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 január
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink