Háromhetes ülésezési rendre áll át a parlament szeptember 21-étől

  • MTI

Háromhetes ülésezési rendre tér át a parlament szeptember 21-től – közölte a házbizottság csütörtöki ülése után az MTI-vel az Országgyűlés alelnöke.

Parlament, országgyűlés, ülésterem, Országház
Háromhetes ülésezési rendre áll át a parlament szeptember 21-étől – a kép illusztráció
Forrás: Shutterstock szerkesztői

Hallerné Nagy Anikó elmondta, hogy az úgynevezett „A” heteken hétfőtől csütörtökig, bizonyos esetekben péntekig zajlanának a plenáris ülések. A „B” heteken hétfőn szintén plenáris ülést tartanak majd, de szükség esetén további napokat is kijelölhetnek erre. A képviselők pedig a harmadik, „C” hétre tervezhetik a választókerületi és egyéb munkáikat – tette hozzá.

Várhatóan a „B” és „C” heteken hívnák össze az állandó és az eseti bizottságokat, úgy, hogy azok időpontja ne ütközzenek a plenáris ülésével.

A bizottság ülésén a javaslatot konszenzus övezte, mert minden frakció érdekivel egyezett, miközben ez a munkarend az Országgyűlés Hivatala számára is jobban tervezhető – emelte ki, olvasható az MTI közleményében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ingatlan-bérbeadás megítélése

Szipszer Tamás

adószakértő

Fizetővendéglátó átalányadó

Szipszer Tamás

adószakértő

Csődegyezség könyvelése

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink