hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

MNB: egy év alatt közel egy százalékkal csökkent a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások átlagdíja

  • adozona.hu

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításainak átlagdíjai országosan 0,8 százalékkal csökkentek a III. negyedévben, amely a verseny élénkülésére utal. A biztosítói kárráfordítások 2,2 százalékos emelkedésével a díj-kár olló záródik, ami az ár-érték arány javulását jelenti az ügyfeleknek – írja honlapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Idén a III. negyedévben 0,8 százalékkal csökkent a normál használatú személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának (kgfb) átlagos éves díja a tavalyi év hasonló időszakához képest. Ezen belül Budapesten 0,5 százalék, míg a fővároson kívül 1,2 százalék az apadás éves mértéke – áll az MNB friss negyedéves Kgfb-indexében. Ebben a verseny élénkülése is szerepet játszhat – olvasható az mnb.hu-n.

A biztosítói kárráfordítások ugyanakkor éves szinten 2,2 százalékkal emelkedtek, ami a díjakkal összevetve ár-érték arány javulást jelent az ügyfeleknek. Ezt támasztja alá az MNB személygépkocsikra számított (adóval és kárráfordítással kiigazított) Korrigált kgfb-indexe is, ami – a mérséklődő díj és emelkedő kárráfordítás nyomán – hosszabb stagnálást követően csökkenni kezdett, az idei I. negyedévi csúcshoz képest 8 százalékponttal.

Trabant, autó, gépjármű, személyautó, cégautó, játék, személygépjármű
MNB: egy év alatt közel egy százalékkal csökkent a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások átlagdíja – a kép illusztráció
Forrás: Pixabay_jan baars

Az egyéb járműkategóriák eltérő tendenciákat mutatnak: a személygépkocsik, teherautók és nehézpótkocsik esetében kisebb mértékű csökkenés látszik. Ezzel szemben a nagyobb elemszámú flottás kategóriákban az átlagos éves díjak 4–13 százalékkal emelkedtek az elmúlt egy év során. Egyedül a nehézpótkocsiknál tapasztalható csökkenés.

A jegybank negyedévente teszi közzé a kgfb díjak és károk alakulását bemutató indexét, az általa működtetett, biztosító adatszolgáltatáson alapuló Központi Kgfb Tételes Adatbázis (KKTA) segítségével. Az MNB honlapján színes infografika segítségével mutatja be a friss adatokat, amelyek 2016 I. negyedévéhez viszonyítva jelzik a személygépkocsik éves díjának, illetve a többi járműosztály átlagdíjainak éves és negyedéves változását.

A közzétett adatok az átlagos változást mutatják, az egyedi kgfb szerződéseknél ezek mértéke eltérő lehet. Ha egy ügyfél egyedi szerződését áttekintve nincs megelégedve kgfb díjával és/vagy a szolgáltatás minőségével, szerződéskötési évfordulóján lehetősége van a számára legkedvezőbb biztosítási ajánlat kiválasztására és új szerződés megkötésére – olvasható az mnb.hu-n.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Díjbekérő – előlegszámla

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Foglalkozási rehabilitációs szolgáltatások áfamentesek-e?

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

24/48 munkaidőkeret – munkaszüneti nap

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink