hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

11 hónapra lehetnek elegendőek Csehország gáztartalékai?

  • MTI

Csehország gáztartalékai 11 hónapra elegendőek, ha a tél a korábbi évek átlagának megfelelő lesz – közölte Zbynek Stanjura pénzügyminiszter pénteken Prágában, sajtótájékoztatón – közölte az MTI.

A minisztérium ugyanakkor számol azzal, hogy a gázfogyasztást a korábbi évek átlagához viszonyítva 15 százalékkal csökkenteni kell majd, ahogy azt az Európai Unió előírta – mondta David Prusvic, a tárca szakigazgatója.

Ha kemény tél következik, akkor a tartalék tavaszig tart ki. Ez azonban nem drámai probléma, mert utána a nyári hónapok következnek – tette hozzá.

A pénzügyminisztérium két vezetője közölte: valós alapokon nyugszik az a várakozás, hogy Csehországnak a következő 11 hónapban nem lesznek gondjai a gázellátással.

Zbynek Stanjura elmondta: azzal számolnak, hogy rövidesen megtelnek a csehországi gáztárolók. Másfelől Hollandiából annyi cseppfolyós gázra számíthatnak, amennyi nagyjából az éves cseh fogyasztás egyharmadát képes fedezni.

"Szükség esetén az állami gáztartalékok is felhasználhatók" – tette hozzá a miniszter.

David Prusvic közölte: ha gázhiány lép fel a következő időszakban, az ugyan károkat okoz a cseh gazdaságnak, de a "helyzet nem drámai".

Ilyen esetben a cseh GDP az idén csak 3-4 százalékkal, jövőre pedig mintegy 4,5 százalékkal emelkedne, ami alacsonyabb, mint a jelenlegi előrejelzések – mondta.

Jozef Síkela ipari és kereskedelmi miniszter szerdán nem zárta ki, hogy ha a következő hónapokban súlyos problémák lépnek fel, korlátozni kell a lakossági gázfogyasztást is.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Védelmező személybiztosítás adózása

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Biztosítási adó sávváltozás 2024

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Átalányadós továbbszámlázása

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink