hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Szigorúbb adóellenőrzésekre számítanak a hazai cégek

  • adozona.hu

Szigorúbb adóellenőrzésekre számítanak 2023-ban a hazai vállalatok, a legkockázatosabb területnek a transzferárazást tartják – mutat rá az EY Adókonferencia több mint 250 résztvevője körében készített felmérés. Az új szabályok mellett bizonytalan gazdasági helyzettel is szembesülő vállalkozásoknak azonban számos állami támogatás és adókedvezmény áll a rendelkezésére, hogy fenn tudják tartani versenyképességüket.

Heteken belül megjelenhet a Pénzügyminisztérium új rendelete, amely minden eddiginél összetettebb és részletesebb adatszolgáltatást fog előírni a transzferár nyilvántartás készítésére kötelezett vállalatoknak. Az adóvezetők közel fele tart is a területtől, és a transzferárazásban (45%) látja a legnagyobb adókockázatot vállalkozására nézve. Az EY felmérésében megkérdezettek szerint az áfa (27%) és a társasági adó-változások kezelése (14%) jelenthet még fokozott kihívást. A résztvevők többsége (59%) arra számít, hogy az adóellenőrzések a jövőben szigorodni fognak.

„A verseny egyre élesebb. A multinacionális vállalatok érthető módon mindent megtesznek azért, hogy optimalizálják a profitot azokban az országokban, ahol működnek. Azért, hogy Magyarország ne szenvedhessen hátrányt egy ilyen helyzetben, a transzferár-szabályokon mindenképp változtatnunk kellett. Az új adatszolgáltatási kötelezettséget a társasági-adóbevallással egyidejűleg kell majd benyújtani. A NAV ennek köszönhetően hatékonyan fel fog tudni lépni azért, hogy a hazánkban realizált profit után itthon fizessenek adót a nemzetközi vállalatok” – hangsúlyozta Besesek Botond a konferencián.

Vékási Tamás, az EY Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a hazai vállalatoknak nem csak adóváltozásokkal, de számtalan gazdasági változással is meg kell küzdeniük, mint az energiaválság, az infláció vagy a finanszírozási költségek emelkedése.

„Számos olyan támogatási forma áll a cégek rendelkezésére, amivel forrást szerezhetnek versenyképességük fenntartásához vagy akár energiahatékonyságuk javításához. A jelenlegi helyzetben különösen fontosnak tartom, hogy ezeket mindenki megismerje. Ezért is helyeztük az eseményünk középpontjába azoknak az eszközöknek és megoldásoknak a bemutatását, amellyel az adó- és pénzügyi vezetők segíthetik a vállalat költségeinek csökkentését és ellenállóbbá tehetik a működését” – mondta Vékási Tamás.

A regionális tárgyi eszközberuházás elősegítése mellett megtalálhatók képzési és vészhelyzethez kötődő támogatások, valamint kutatás-fejlesztésre kihelyezett források, illetve energiahatékonysági és fejlesztési adókedvezmények is.

További jó hír a vállalati szektornak, hogy az adóbevételek súlypontja a munkát terhelő adókról továbbra is a fogyasztási típusú járulékok irányába terelődik. Az EY Adókonferenciáján Besesek Botond kiemelte, hogy míg 2010-ben az éves adóelvonás a GDP mintegy 40 százaléka volt, ez mára 34 százalékra mérséklődött.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink