hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Zárszámadás a Dél-Balaton vendéglátóipari és kereskedelmi forgalmáról

  • MTI

A turisták száma 10-20 százalékkal nőtt, a dél-balatoni vendéglátóhelyek és kisüzletek forgalma átlagosan 10-15 százalékkal emelkedett a tavalyi, jónak számító évhez képest – hangzott el a Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Somogy Megyei Érdekképviseletének (KISOSZ) sajtótájékoztatóján csütörtökön Siófokon.

Kertész Rezső, a KISOSZ társelnöke a balatoni szezonértékelő fórumon elhangzottakat összefoglalva elmondta, sokat számított a forgalom alakulásában, hogy az időjárás kedvezően alakult. A vendégek mintegy 80 százaléka belföldi turista volt, sokan hosszított hétvégékre érkeztek az üdülőrégióba. A vendéglátósok visszajelzései szerint elmaradtak a hosszabb ideig a Balatonnál maradó külföldiek, főleg a német és olasz turisták hiányoztak. Az ennek ellenére tapasztalt forgalomnövekedés annak is köszönhető, hogy átjárhatóvá váltak a Szépkártya-zsebek, így a magyarok fel tudták használni az eddig bent ragadt juttatásaikat is a fizetéseknél.

Kertész Rezső cáfolta azokat a híreket, amelyek elszabadult balatoni árakról szóltak.

Szerinte áremelkedések voltak, de azt az élelmiszer-alapanyagok árainak növekedése okozta. Míg Balatonfüreden, vagy Siófokon ezt a vendéglősök be tudták építeni az áraikba, a nyugatabbra eső tóparti településeken nem mindenhol sikerült. A legtöbb helyen biztosítottak kedvező árú turista-menüt is, egy sima fokhagymás lángos átlagára 650 forint volt a déli parton, és a sört is jóval olcsóbban adták, mint a horvát tengerparton – sorolta a társelnök.

Beszélt arról is, hogy a vállalkozók beszámolói szerint rendben zajlottak a hatósági ellenőrzések. „Korábban empátiát kértünk, azt, hogy ne délben, a legnagyobb forgalomban tartsák fel a vendéglátósokat, amit idén megkaptunk, köszönjük!” – fogalmazott.

A nyári szakképzett munkaerőhiány már állandósult a Balatonnál, de idén, szemben az elmúlt egy-két évvel, egy egységet sem kellett emiatt bezárni – mondta Makkos Péter, a KISOSZ fonyódi térségének elnöke. Szerinte összességében zökkenőmentes nyár volt, ellátáshiány nem alakult ki a turistatömegeket vonzó hétvégéken sem.

Nyaranta a diákmunkások segítik ki a balatoni vállalkozókat, akiknél az a legnagyobb gond, hogy nem az egész nyarat, csak többnyire néhány hetet kívánnak dolgozni – mondta több vállalkozó is. Példaként arra, hogy a szezonális munkásokra milyen nehéz építeni, egyikük elmesélte, hogy egy büfést augusztus 20-a előtt egy nappal hagyott ott hat dolgozója, mert szerettek volna még egy nagyot „bulizni” nyár végén.

Kertész Rezső beszámolt arról is, hogy országgyűlési képviselőkhöz fordultak amiatt, mert a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV) megváltoztatta a víziközmű-fejlesztési hozzájárulás beszedésének módszerét, ami a vállalkozók szerint igazságtalan helyzeteket szül. Ez esetenként többszázezres, sőt milliós többletterhet jelenthet egy-egy dél-balatoni mikro- és kisvállalkozásnak, miközben vannak, akiknek nem kell hozzájárulniuk a közteherhez – álláspontjuk szerint.

A somogyi KISOSZ egyeztetéseket kezdeményezett az ügyben. A DRV kötbérmoratóriumot hirdetett jövő év végéig, a két dél-balatoni, kormánypárti képviselő egyike a szaktárcához fordult az ügyben, a másik jogszabály-módosítás kezdeményezését ígérte, amennyiben arra szükség lesz – tette hozzá.

A sajtótájékoztatón szó esett arról is, hogy a 15 dél-balatoni településen a vendéglátóhelyek száma érdemben nem változott az elmúlt hat évben, tavaly 1421 volt a KSH adatai szerint. A kiskereskedelmi üzletek száma viszont 1807-ről fokozatosan 1567-re csökkent a multi-üzlethálózatok terjedése miatt.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Beruházás bérleti díj fejében

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Külföldi jógatábor

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink