hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Változtak a nem állami laboratóriumokra vonatkozó szabályok

  • adozona.hu

Önálló rendeletben szabályozza az Agrárminisztérium (AM) a nem állami laboratóriumok engedélyezésének, nyilvántartásba vételének és működésének feltételeit. Az új szabályozás a szolgáltató és üzemi laboratóriumok számára adatszolgáltatási kötelezettséget is előír a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felé – írja az AM Sajtó nyomán honlapján a Nébih.

Az uniós szabályozás – az úgynevezett önellenőrzés részeként – a vállalkozók felelősségévé teszi az egyes termékek rendszeres ellenőrzését mind az előállításuk, mind a forgalmazásuk során. A vállalkozások ezeket a vizsgálatokat általában nem az állam által fenntartott laboratóriumokban végeztetik el. A hazai élelmiszer-vállalkozók versenyképességének biztosításához azonban elengedhetetlen, hogy ezt a rendszert is egységes elvek alapján működő laboratóriumi hálózat szolgálja ki. Ennek érdekében az agrártárca új rendelete meghatározza a működési engedély megszerzésének feltételeit a nem állami laboratóriumok esetében és lefekteti a működésük általános szabályait. Mindemellett előírja az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv felé teljesítendő bejelentési kötelezettségük tartalmát is.

A rendelet hatálya alá tartozó nem állami laboratóriumoknak engedélyezési, illetve nyilvántartásba vételi eljáráson kell átesniük. Kivételt képez, ha az adott laboratórium már rendelkezik érvényes működési engedéllyel a vizsgálatok elvégzéséhez. Fontos azonban, hogy adataikat ezeknek a vizsgálóhelyeknek is el kell küldeniük a Nébih felé három hónapon belül.

A nyilvántartásba vétel a bejelentést követően azonnal megvalósul, míg az engedélyezési eljárás mintegy két hetet vesz igénybe.

A nem állami laboratóriumok nyilvántartásba vétele és adatszolgáltatása az élelmiszerlánc biztonságának fenntartását szolgálják. Utóbbi körbe tartozik például, hogy bejelentésköteles állatbetegség gyanúja, zárlati károsító észlelése vagy határérték feletti kémiai szennyezettség kimutatása esetén a laboratóriumnak haladéktalanul értesítenie kell a Nébih-et – olvasható a portal.nebih.gov.hu-n.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Határon átnyúló pályázati támogatás társaságiadó-fizetési kötelezettsége

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

K+F költségek

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Családi kedvezmény érvényesítése önellenőrzéssel

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink