Újabb vissza nem térítendő támogatási program a vidéki mikro- és kisvállalkozásoknak

  • MTI/Adózóna

Újabb, vissza nem térítendő támogatási program segíti a vidéki térségek legkisebb vállalkozásait. A GINOP Plusz-1.2.4-25 kódszámú – európai uniós társfinanszírozással megvalósuló – program célja a mikro- és kisvállalkozások versenyképességének növelése, a helyi gazdaság élénkítése és a munkahelyek megőrzése – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A program az Új gazdaságpolitikai akcióterv egyik alappillérét képező Demján Sándor Program részeként valósul meg. A 2025-ben a hazai kkv-k számára rendelkezésre álló összesen 1400 milliárd forintnyi gazdaságélénkítő forrásból 50 milliárd forintot fordít a kormány erre a célra.

 

Szabados Richárd, az NGM kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára a közleményben emlékeztetett: a pályázat az ország négy leghátrányosabb helyzetű régiójában (Dél-Alföld, Dél Dunántúl, Észak-Alföld, Észak-Magyarország), valamint a Szabad Vállalkozási Zónákban működő, legfeljebb 50 főt foglalkoztató vállalkozások számára érhető el. A támogatás mértéke 50 százalék, vagyis a beruházás felét a kormány állja. Vállalkozásonként 5 és 30 millió forint közötti támogatás igényelhető, amelynek akár fele előlegként is lehívható.

A támogatást új eszközök és technológiák beszerzésére, informatikai fejlesztések megvalósítására (hardver eszközök, szoftverek beszerzése, felhőszolgáltatás igénybevétele) és ingatlan beruházásra (korszerűsítés, bővítés) fordíthatják a vállalkozások. Emellett a támogatás felhasználható a projektmenedzsment és általános (rezsi) költségek fedezésére, tanácsadás igénybevételére, valamint készletek beszerzésére is - részletezték.

A pályázat benyújtásának feltétele a legalább egy teljes lezárt üzleti év, valamint minimum 1 fő foglalkoztatott. A pályázati kitöltőprogram a hétfői napon vált elérhetővé, a kérelmek előtöltésére április 29-én 9 órától nyílt lehetőség a www.palyazat.gov.hu oldalon keresztül. A támogatási kérelmeket május 7-én 17 órától lehet majd benyújtani, a keret kimerüléséig, de legkésőbb 2026. április 30-áig.

A magyarországi kkv-k számára 2025-ben a GINOP Plusz 1. prioritása keretében 450 milliárd forintnyi uniós forrás válik elérhetővé vissza nem térítendő, illetve visszatérítendő (a köznyelvben nullás hitelként ismert) pénzügyi támogatások, valamint ezek kombinációja révén. A kormány a most megjelenő programmal több mint 2 ezer vidéki vállalkozás megújulását segíti, hozzájárulva ezzel a helyi gazdaság megerősítéséhez és a területi hátrányok csökkentéséhez – olvasható az NGM közleményében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kedvezményezett beolvadás?

Pölöskei Pálné

adószakértő

Végkielégítés és felmondási idő

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Bizalmi vagyonkezelő – kölcsön

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 május
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink