Új műveleti kódtár, fejlesztések az eGN-ben

  • adozona.hu

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) újabb fejlesztésekkel támogatja a gazdálkodók adminisztrációs feladatainak gördülékenyebb ellátását. A módosítások nemcsak egyszerűbbé teszik a program használatát, hanem nagyobb rugalmasságot is biztosítanak. Új műveleti kódtár bevezetésére is sor kerül – írja honlapján a Nébih.

Újdonság, hogy szántó művelési ágban változik a termőhelyhez rendelt hasznosítási kód módosíthatósága. Korábban problémát okozott, hogy véglegesített hasznosítás esetén nem volt lehetőség a hasznosítás, vagyis a növénykultúra szerkesztésére. Ennek feloldására a hasznosítási kód már módosítható. Fontos azonban kiemelni, hogy mindez csak az alábbi, vetés típusú műveletek felvételéig tehető meg:

  • felülvetés,
  • palántázás,
  • takarónövény vetése,
  • vetés (kivéve: direktvetés és zöltrágyázási célú vetés),
  • direktvetés,
  • vetés, zöldtrágyázás céljából,
  • ültetés, telepítés.

A „kaszálás (alternáló)” művelet módosítására is sor került: az alternáló jelző kikerült a megnevezésből, így már csak a kaszálás rögzíthető. Az alternáló kaszálás művelet elvégzése a termőhelyhez rögzített AÖP-ös B4-es „Kizárólag alternáló kasza vagy hátsó felfüggesztésű, illetve vontatott, szársértő nélküli kasza használata egyéb gyepen” vállalásból, valamint a kaszálás műveletének felvételéből teljesítettnek tekintendő, így az eGN-ben ennél több adat megadására nincs szükség.

A Nébih azonban felhívja a gazdálkodók figyelmét, hogy ettől a módosítástól függetlenül, a Magyar Államkincstár továbbra is kérheti egyéb dokumentációk benyújtását a vállalás teljesítésével kapcsolatban (például fényképek feltöltését).

A kaszálás művelete érintett egy másik módosítás kapcsán is: a továbbiakban már nem kell ennél a pontnál megadni a hozamot. Az adatszolgáltatás a „bálázás (széna)” művelet esetén kötelező, ugyanis ez az elem használandó abban az esetben, ha gyep területen történik a kaszálást követő bálázás. Például búza (szalma) esetén azonban egyszerűen a „bálázás” műveleti elemet kell választani.

Az elektronikus Gazdálkodási Napló műveleti kódtára is módosult a Magyar Államkincstárral, a Agrárgazdasági Kamarával, valamint az Agrárközgazdasági Intézettel való egyeztetést követően.  Az átalakítás fő szempontja az egyszerűsítés és egyértelműsítés volt, melynek eredményeképpen 157 db művelettípus törlése és 34 új elem felvétele valósult meg.

Sor került a MÁK által használt agrotechnikai műveletek elnevezéseinek szinkronizálására is (a zárójelben szereplő műveletek a biztosabb találati eredmény miatt olvashatók a művelet végén):

  • ásóboronázás [magágyelőkészítés (vetés nélkül)],
  • boronálás [lazítás utáni elmunkálás, magágyelőkészítés (vetés nélkül), mechanikai gyomirtás],
  • grubberezés (lazítás),
  • kombinátorozás [tömörítés, lazítás, magágyelőkészítés (vetés nélkül)],
  • kompaktorozás [magágyelőkészítés (vetés nélkül)],
  • kultivátorozás tápanyag bedolgozással,
  • simítózás (tömörítés),
  • ásógépezés,
  • forgóboronázás [lazítás, magágyelőkészítés (vetés nélkül)],
  • könnyűtárcsázás (lazítás, tarlóápolás, tarlóhántás, szármaradvány- vagy egyéb melléktermék-bedolgozás, zöldtrágya-bedolgozás),
  • multitillerezés [magágyelőkészítés (vetés nélkül)],
  • melioratív meszezés,
  • meszezés,
  • rotátorozás,
  • tarlóhántás legfeljebb 10 cm mélyen,
  • kaszálás,
  • rendsodrás,
  • szénabehordás (ha nem báláznak).
Az új kódtár élesítésével egyúttal megszűntek a „betakarítás” művelet szinonimái. A „betakarítás silózás céljára” művelet kifejezetten silózásra szolgáló növények esetén használandó (silócirok, silókukorica), itt lehetőség nyílik a hozam megadására is. A „betakarítás silózás céljára (eredetileg nem silózásra szánt növényeknél)” az összes olyan növénynél használható, ahol a kedvezőtlen körülmények miatt kerül sor a siló céljára történő betakarításra. Ennél a műveletnél a hozamot nem kell megadni – olvasható a portal.nebih.gov.hu-n.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyéb oktatás, áfa

Bunna Erika

adótanácsadó

Intézményi adomány

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink