hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Új ESG-ajánlás előkészítését jelentette be az MNB

  • MTI

Új ESG-ajánlás előkészítését jelentette be a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a pénzügyi szolgáltatások jövőbeli irányait kutató Point Zero Fórumon – tájékoztatta a jegybank szerdán az MTI-t.

A közlemény szerint Kandrács Csaba, az MNB alelnöke által vezetett magyar jegybanki delegáció is részt vett Zürichben a svájci és szingapúri szervezésű Point Zero Fórumon, amely a pénzügyi és technológiai vállalatok egyik legrangosabb nemzetközi találkozóhelye.

Az idén július 1–3. között, immár a harmadik alkalommal rendezték meg a fórumot, az eseményen a pénzügyi és technológiai iparág globálisan ismert képviselői, vállalkozók, befektetők, kereskedelmi és jegybanki, valamint kormányzati szereplők vettek részt.

A háromnapos rendezvény célkitűzése a pénzügyi szolgáltatások technológiai és stratégiai fókuszú fejlődésének elősegítése. Központi témái a többi között a legújabb technológiák pénzügyekbe beépülésének hatáselemzése, a mesterséges intelligencia alkalmazásának kihívásai voltak. Kiemelt figyelem hárult emellett a fenntarthatóságra, például az ESG-jelentések digitális platformokon történő fejlesztésére, a geopolitikai kockázatokat figyelembe vevő technológiai és üzleti stratégiák kidolgozására.

Kandrács Csaba, az MNB alelnöke panelbeszélgetésen hívta fel a figyelmet az ESG-adatok fontosságára, illetve arra, hogy a fenntarthatósági kockázatok hogyan befolyásolhatják a pénzügyi intézmények helyzetét és a pénzügyi stabilitást.

Elmondta azt is, hogy az MNB ajánlást készít a magyar hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások számára az ESG-kockázatok hitelkockázatba integrálására és kockázati modellezésre. Ennek lényege egy ESG minimum kérdőív, amelynek kitöltését a bankok bizonyos hitelösszeg felett a vállalati ügyfél hitelkérelme kapcsán megkövetelik. Ezáltal a bankok adatokat gyűjthetnek a kérelmező ESG-kockázatairól és profiljáról, és felhasználhatják ezeket a hitelkockázati elemzéseik során.

Szombati Anikó, az MNB ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a jegybankok hogyan támogathatják, hogy az egyetemi ötletekre, például a mesterséges intelligenciára épülő pénzügyi megoldások és a fenntarthatóság területén minél hamarabb sikeres startup vállalkozások alapulhassanak. Felhívta a figyelmet arra is, hogy ebben az MNB az élenjáró jegybankok közé tartozik, például a Hungarian Innovation Hub létrehozásával.

A Point Zero Fórum lehetőséget ad arra, hogy az MNB pénzügyi innovációs, zöld, illetve a fenntarthatóságot támogató kezdeményezéseivel a globális szakmai közönség is részletesebben megismerkedhessen – írta közleményében a jegybank.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Futóverseny nevezési díjának adózása

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink