adozona.hu
Többen bedőltek az álszámláknak
//adozona.hu/altalanos/Tobben_bedoltek_az_alszamlaknak_DYGT9I
Többen bedőltek az álszámláknak
Csaknem 4,8 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Telefonkönyv Magyarország Kft.-re megtévesztő reklámozási gyakorlat miatt, a társaság ugyanis számlának látszó dokumentumot küldött vállalkozásoknak, adataik online telefonkönyvben történő megjelenítését ajánlva.
A Telefonkönyv Magyarország Kft. 2013 márciusa és 2015 márciusa között folytatott, direkt marketing útján megvalósuló reklámtevékenységét vizsgálva a GVH megállapította, hogy a postán küldött ajánlatok megtévesztőek voltak, mert nagyon hasonlítottak az olyan számlákra, amelyeket egy már korábban megkötött szerződés alapján bocsátott volna ki a társaság.
A versenyhivatal szerdai közleménye szerint a cég meglévő üzleti partnerség álcája mögé bújva igyekezett ügyfeleket szerezni és elvonta a címzettek figyelmét arról, hogy a két vállalkozás között még nincs szerződéses viszony. Fokozta a megtévesztő hatást azzal, hogy a levél hátoldalán „szerződésnek” nevezte üzleti ajánlatát, illetve a küldeményében található „számlán” nem alkalmazott sem áthúzást, sem „minta” feliratot.
A GVH súlyosító körülményként értékelte, hogy a vállalkozás a jogsértő gyakorlatot hosszú ideig folytatta, a megcélzott vállalkozások széles körét érte el a megtévesztő gyakorlattal, és magatartása ellentétes volt a polgári jogi jóhiszeműség és tisztesség elvével.
Enyhítő körülményként vették figyelembe, hogy a Telefonkönyv Magyarország Kft. visszafizeti a beérkező díjat azoknak, akik jelzik, hogy nem kívánják igénybe venni a szolgáltatást és kérik a díj visszafizetését.
A jogsértésért 4 millió 755 ezer forint bírságot szabott ki a GVH, egyúttal eltiltotta a céget a jogsértő magatartástól. A bírság kiszabásakor a Telefonkönyv Magyarország Kft.-nek a szolgáltatás értékesítéséből származó árbevételére alapoztak.
A versenyhivatal közleményében felhívta a figyelmet: az elmúlt évben több versenyfelügyeleti eljárást is indítottak a kis- és közepes vállalkozások, illetve az egyéni vállalkozók által jelzett, számlalevélnek tűnő, megtévesztő ajánlatok miatt. A GVH több esetben tett feljelentést a vállalkozásoknak fiktív számlákat küldő telefonkönyv-kiadó vállalkozások ellen a nyomozó hatóságoknál csalás bűntettének elkövetése miatt.
A GVH Gondolja végig higgadtan elnevezéssel figyelemfelhívó kampányt indított kedden, és az egyik kampánytéma éppen a fiktív számlalevelekkel kapcsolatos – jelezték.
Ön már az előfizetőnk?
exit_to_app Lépjen be a cikk elolvasásáhozÖn még nem rendelkezik előfizetéssel?
Tovább az előfizetéshezVálassza az Ön számára legkedvezőbb előfizetési csomagajánlatunkat!
start |
max |
prémium kredit |
|
---|---|---|---|
Adózóna 365 napos előfizetés |
|||
Különszámok | A különszámok digitálisan is elérhetők! |
A különszámok digitálisan is elérhetők! |
|
HVG Adó 2025 | |||
HVG TB 2025 | |||
HVG Munkajog 2025 | |||
Éves garantált kreditpontok (minimum 16+16+2) Éves garantált kreditpontok (minimum 16+16+2)Az Adózóna Prémium Kredit vagy Extra csomagok megrendelésével egy tetszőleges személy garantált minimum 16+16+2 kreditpont megszerzésére jogosult a System Media Kft-nél. 2025-ös elszámolási évre szóló kreditpontok. X
|
|||
Az előfizetési időszakban megrendezett Adózóna webináriumok
Az előfizetési időszakban megrendezett Adózóna webináriumok
Az Adózóna Max, Prémium-Kredit és Extra csomagok tartalmazzák az Adózóna által szervezett valamennyi webináriumot, amely az előfizetés időszakában kerül meghirdetésre. Ízelítőként 2024 rendezvényei: 2023 rendezvényei: X
|
|||
Ár (nettó + 27% Áfa) * Az előfizetés éves díja egyösszegben fizetendő! |
3 500 Ft + áfa / hó* éves díj 41 990 Ft + áfa* (bruttó: 53 327 Ft) |
4 333 Ft + áfa / hó* éves díj 51 990 Ft + áfa* (bruttó: 66 027 Ft) |
5 583 Ft + áfa / hó* éves díj 66 990 Ft + áfa* (bruttó: 85 077 Ft) |
Megrendelem
Részletek
A START előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk
X
|
Megrendelem
Részletek
A MAX előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk
X
|
Megrendelem
Részletek
A PRÉMIUM KREDIT előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk
X
|
|
14 napig ingyen | Kipróbálom | Kipróbálom | Kipróbálom |
Kreditpont: Ha ön az Adózóna Prémium Kredit csomagra fizet elő, akkor egy tetszőleges személy további 16+16+2 kreditpont megszerzésére jogosult. Részletek »
Hozzászólások (0)