hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Tapasztalatok a visszaélés-bejelentés területén

  • dr. Kéri Ádám ügyvéd, compliance szakértő
1

A jogalkotó a 2023. évben, jelentős időbeli csúszással, mely miatt eljárás is indult az országgal szemben, átültette az uniós jog megsértését bejelentő személyek védelméről szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2019. október 23-i (EU) 2019/1937 irányelvet (Visszaélés-bejelentési irányelv). Az Európai Unió (EU) célkitűzése volt az uniós jog megsértésével kapcsolatos visszásságok feltárása, az azokkal kapcsolatos fellépés. A szabályozással kapcsolatos tapasztalatokat az alábbiakban mutatjuk be.

A Panasztörvényben kapott helyet a szabályozás

A 2023. évi 78. számú Magyar Közlönyben – 2023. május 25-én – került kihirdetésre a panaszokról, közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló 2023. évi XXV. törvény (Panasztörvény), mely a hatálybalépés időpontjában – 2023. július 24-én – a panaszokról és közérdekű bejelentésekről szóló 2013. évi CLXV. törvényt – a korábban hatályos magyar Panasztörvényt – hatályon kívül helyezte.

A Panasztörvénynek a sima panaszokról, közérdekű bejelentésekről szóló rendelkezéseit a hatálybalépéstől kezdődően mindenkinek kell alkalmaznia.

Mely szervezeteknek és mikortól kell belső visszaélés-bejelentő rendszert üzemeltetniük

  • Minden 250 fő foglalkoztatotti létszám feletti szervezet esetében és létszámtól függetlenül a pénzmosási törvény hatálya alá tartozóknak (a törvény hatálya alá tartoznak többek között a könyvelők, könyvvizsgálók, adótanácsadók is) a szabályok már 2023. július 24. napjától alkalmazandók.
  • Az a foglalkoztató szervezet, amely legalább 50, de legfeljebb 249 személy foglalkoztatására irányuló jogviszony keretében foglalkoztat, csupán 2023. december 17-étől köteles teljesíteni a követelményeket.
  • Végezetül a 10 000 főnél több lakosú települések helyi önkormányzataira, a helyi önkormányzat irányítása vagy felügyelete alatt álló legalább 50 főt foglalkoztató költségvetési szervre, illetve a helyi önkormányzat tulajdonában vagy tulajdonosi joggyakorlása alatt álló szervezetre, gazdasági társaságra vonatkozóan a szabályokat 2025. január 1-jétől kell alkalmazni.

A közszférára bizonyos könnyítés is vonatkozik. A belső visszaélés-bejelentési rendszert a helyi önkormányzat, valamint az irányítása vagy felügyelete alatt álló költségvetési szerv ugyanis közösen is létrehozhatja, megállapodhatnak a belső visszaélés-bejelentési rendszer közös létrehozásáról és működtetéséről.

Élesedik a belső visszaélés-bejelentési rendszer az állami, önkormányzati szektorban Az Adózóna visszaélés-bejelentéssel kapcsolatos írásait itt olvashatja el.

Jelenleg mindenki – akármilyen jogalanyról is van szó –, akire nézve a törvény kötelezettséget állapít meg, köteles a belső visszaélés-bejelentési rendszerét kialakítani és működtetni.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyben – egyebek mellett – ismertetjük a panasz, a közérdekű bejelentés és a visszaélés bejelentés közötti különbséget és a szabályozás kapcsán felmerülő kérdéseket.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (1)
Ruszin Zsolt

A minisztérium nem kíván önkéntesen fellépni a cégek visszaélés-bejelentési rendszereinek "ellenőrzése" érdekében, a törvényben nincs is bírságkiszabási lehetőség az ilyesmire. Erről még a minisztérium főosztályvezetője beszélt nekem még 2023-ban.

A panasz jogintézménye kapcsán számos hivatal azzal szórakozik, hogy az általános panaszra ír valami ostobaságot válaszul, ha meg megnevezzük a konkrét ügyet és a konkrét jogszabálysértést és rámutatunk, hogy ez általános gyakorlat, akkor közlik, hogy az adott ügyben a jogorvoslat nem bírálható el panaszként. A lényeg, hogy a panaszokkal elbánnak, azok jobbító hatása így felszínre se bír kerülni.

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Díjbekérő – előlegszámla

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Foglalkozási rehabilitációs szolgáltatások áfamentesek-e?

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

24/48 munkaidőkeret – munkaszüneti nap

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink