hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Rekord növekedést vár, de kereskedelmi háborútól tart az OECD

  • adozona.hu

A világgazdaság az utóbbi hét év legerősebb ütemével, 3,9 százalékkal növekedhet idén a kereskedelem és a beruházások bővülésének köszönhetően, de a protekcionizmus fenyegetést jelent a kedvező kilátásokra, és egy kereskedelmi háború veszélybe sodorhatja a növekedést – erre figyelmeztetett a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) ma közzétett időközi gazdasági előrejelzésében.

A párizsi székhelyű szervezet szakértőinek becslése szerint idén és jövőre is 3,9 százalékkal – 2011 óta a legerősebb ütemben – növekedhet a világgazdaság a 2017-ben elért 3,7 százalék után. Az előrejelzést mindkét év esetében 0,3 százalékponttal javították a novemberben kiadott jelentéshez képest, ami egyben azt is jelenti, hogy a világgazdaság bővülésének üteme megközelítette a pénzügyi és gazdasági világválságot megelőző két évtized 4 százalék körüli átlagát.

A prognózis javítását részben azokkal a várakozásokkal indokolták, miszerint a tavaly decemberben elfogadott amerikai adócsökkentések eredményeként a világ legnagyobb gazdasága a korábban vártnál erősebb növekedést fog elérni. Az új előrejelzés szerint idén 2,9 százalékkal, jövőre pedig 2,8 százalékkal gyarapodhat az Egyesült Államok hazai összterméke (GDP), a novemberi várakozásokhoz képest a 2018-ra várható növekedés ütemét 0,4 százalékponttal, a jövő évit pedig 0,7 százalékponttal emelték.

Az OECD azonban arra is figyelmeztetett, hogy a vállalatok adóterheit csökkentő politika csak rövid távon kedvez az amerikai gazdaságnak, középtávon már óvatosnak kell lenni, mert az még nagyobb költségvetési hiányt okozhat és fokozhatja az inflációs nyomást. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve valószínűleg négyszer emel kamatot idén az infláció erősödése miatt – vélik a nemzetközi szervezet szakértői, akik novemberben még három kamatemelést jósoltak 2018-ra.

A globális magán beruházások növekedése azt eredményezi, hogy a világkereskedelem idén is 5 százalék körüli mértékben bővülhet. Mindazonáltal a világgazdaságra veszélyt jelenthet, ha kiéleződnek a kereskedelmi feszültségek az Egyesült Államokba importált acélra és alumíniumra kivetett védővámok miatt.

"Ez kétségtelenül fenyegeti a fellendülést és a foglalkoztatottságot. Fontos, hogy csökkentsük a feszültségeket, mert meglehetősen nagy károkat okozhat" egy kereskedelmi háború kitörése – jelentette ki Alvaro Pereira, az OECD főközgazdásza, hozzátéve, hogy rendkívül fontos a szabályokon alapuló nemzetközi kereskedelmi rendszer megóvása. 

A Franciaországban és Németországban várható erősebb gazdasági növekedésnek köszönhetően javultak az euróövezet kilátásai is. A friss előrejelzésben a tavalyi 2,5 százalékos növekedés után az idei évre 2,3 százalékos, 2019-re pedig 2,1 százalékos GDP-bővülést jósoltak az OECD elemzői a 19 tagú euróövezetnek, a novemberihez képest mindkét értéket 0,2 százalékponttal javították. Az ígért fiskális lazítás eredményeként a német gazdaság idén 2,4 százalékkal, jövőre pedig 2,2 százalékkal növekedhet, 0,1, illetve 0,3 százalékponttal erősebben a korábban vártnál.

Emmanuel Macron francia államfő közjóléti, adózási és munkaügyi reformjai segíthetnek abban, hogy csökkenjen a francia és a német gazdaság növekedési üteme közötti különbség. Az OECD szakértői arra számítanak, hogy a tavalyi 2,0 százalékos növekedés után idén 2,2 százalékkal, jövőre pedig 1,9 százalékkal gyarapodik a francia GDP, a novemberi várakozásokhoz képest 0,4, illetve 0,2 százalékponttal javították az előrejelzést.

Az Európai Unióból 2019 tavaszán kilépő Nagy-Britannia esetében az idei évi növekedés ütemét 0,1 százalékponttal 1,3 százalékra javították, a jövő évit viszont változatlanul 1,1 százalékon tartották az elemzők.

A világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő, a világgazdasági szintű GDP-érték több mint 80 százalékát előállító G20-csoport robusztus ütemben növekszik: a 2017-ben elért 3,8 százalék után idén 4,1 százalékkal, 2019-ben pedig 4,0 százalékkal bővülhet, mindkét értéket 0,2 százalékponttal javították a friss prognózisban.

Az OECD szakértői hangsúlyozták, hogy egy sor olyan intézkedést lehet tenni, amelyek elősegítik a középtávú növekedés fenntartását. Így például a kormányoknak dinamizálniuk kell a strukturális reformok végrehajtására tett erőfeszítéseiket, különösen az adózás és a szakképzés terén, a fejlett országban pedig a fiskális politikával támogatni kell a keresletet, nem pedig túlösztönözni.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink