hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Prémium a leadott kilók után

  • MTI

Több alkalmazottját sikerült fogyókúrára bírnia egy kínai kisvállalat főnökének azzal, hogy jutalmat ajánlott fel minden kiló leadása után.

Havonta 200 jüan (8270 forint) prémiumot ajánlott fel minden egyes elveszített kilóért az egyes alkalmazottjai pocakja láttán aggódó Vang Hszüe-pao, az észak-kínai Hszianban működő Kingtian Consulting nevű tanácsadó cég vezetője. 

"Március óta 20 alkalmazott vesz részt a programban. A legnagyobb jutalom összege 2000 jüan (82,7 ezer forint) volt. A jutalmat egy igencsak motivált női munkatárs kapta, aki két hónap alatt 10 kilót adott le - mondta el Vang az AFP francia hírügynökségnek.

A kisvállalkozónak azután jutott eszébe a fogyókúrát díjazó jutalom, amikor látta, hogy a tanácsadás igencsak ülő foglalatosság. 

"Alkalmazottaink egész nap az irodában ülnek, és nem végeznek testmozgást. Láttam, hogy sokaknak van közülük súlyfeleslege, ezért támadt az az ötletem, hogy mozgásra bírom őket" - tette hozzá.

Vang szerint nem elég a forgalmat növelni, az egészségre is ügyelni kell, ami a munka minőségén is meglátszik.

Az életszínvonal javulásával és nyugati ételek elterjedésével a kínaiak körében is általánossá vált a hízás: 2002 és 2012 között a férfiak átlagosan 3,5, a nők pedig 2,9 kilóval lettek nehezebbek az Egészségügyi és Családtervezési Nemzeti Bizottság 2015-ben közzétett tanulmánya szerint. Az elhízás a lakosság mintegy 10 százalékát érinti.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Iparűzési adó alapjának megállapítása

Szipszer Tamás

adószakértő

Mit jelent?

Szipszer Tamás

adószakértő

Bérelt ingatlan megvétele

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink