hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Paprika vetőmagokat vizsgált a Nébih

  • adozona.hu

A tavaszi lendülettel megérkeztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) paprika vetőmag teszteredményei is. A szakemberek 23 „tölteni való” étkezési paprika vetőmagjait vizsgálták a Szupermenta teszten. Két termék esetében gondok adódtak a csírázóképességgel, az ígértnél kevesebb magtömeg és magdarabszám miatt pedig hét esetben kezdeményezi fogyasztóvédelmi eljárás indítását a Nébih az illetékes társhatóság bevonásával.

Nyaranta leginkább a „tölteni való”, ismertebb nevén TV paprikák a népszerűek hazánkban, így a tavaszi időszakban ezek vetőmagjait tesztelte a Szupermenta. A szakemberek összesen 23 hazai előállítású, „kistasakos”, azaz kiskerti vetésre szánt vetőmagot vizsgáltak meg. Íz szempontjából 14 édes, 5 csípős, valamint 4, a csomagolási információk alapján nem azonosítható termék került a tesztbe.

A Nébih laboratóriumaiban a szakemberek megvizsgálták, hogy található-e bennük idegen, paprikától eltérő fajú mag és az esetleges GMO jelenlétet. A Szupermentánál mindig középpontban lévő minőségi mutatók ellenőrzése sem maradt el, ami a vetőmagok esetében a csírázóképesség és a tisztaság vizsgálatát foglalta magában.

Az eredmények alapján két termék csírázóképessége nem érte el a rendeletben előírt százalékot, s mivel éppen ez a vetőmagok egyik legfontosabb tulajdonsága, a hatósági felügyelők kötelezték a forgalmazókat a termékek boltokból történő visszahívására. A teljes körű vizsgálatból a tömegmérés és a magdarabszám vizsgálat sem maradhatott ki, ennek eredményeképp derült ki, hogy hat mintánál a vetőmagok tömege kevesebb volt a csomagoláson feltüntetettnél, egy esetben pedig a tényleges magdarabszám nem felelt meg a jelölésen szereplő adatoknak. A Nébih a problémáról tájékoztatta az érintett vetőmag-forgalmazókat, a fogyasztóvédelmi hatóságnál pedig eljárás indítását kezdeményezte.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink