hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Pályázat indul a megújuló forrásból előállított villamos energia átvételének támogatására

  • MTI

Várhatóan szeptemberben írják ki a megújuló energiaforrásból előállított villamosenergia-átvételi támogatási rendszerrel (METÁR) kapcsolatos pilot-tendert – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A kiíráson összesen 1 milliárd forintra lehet majd pályázni.

A villamos energia előállításával foglalkozó jelentkezők két kategóriában adhatják be pályázatukat: a 0,3 megawattnál nagyobb, de 1 megawattnál kevesebb, illetve a legalább 1 megawattos és legfeljebb 20 megawattos teljesítményű kategóriában. Előbbi esetében összesen 333 millió, utóbbi esetében összesen 667 millió forintnyi támogatást lehet igényelni – olvasható a közleményben.

A pályázatra kizárólag hazai telephelyen termelt villamos energia termelője nyerhet támogatást. Az értékelés során előnyt élveznek a barnamezős területeken zajló beruházások, amelyeknek a támogatás elnyerésétől számítva 3 éven belül kell megvalósulniuk.

A pilottender kiírását a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal végzi, a pályázat megjelentetése 2019 szeptemberében várható, amelynek értelmében 2020 elején már megszülethetnek a nyertes pályázatokkal kapcsolatos döntések – írja közleményében az ITM.

A METÁR-rendszer lényege, hogy a megtermelt megújuló energiát meghatározott és kiszámítható időre garantált módon veszik át.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink