Öt szakszervezeti szövetség írt levelet a miniszterelnöknek

  • MTI

Öt szakszervezeti szövetség levelet írt Magyar Péter miniszterelnöknek, amelyben megfogalmazták a szociális párbeszéddel, a munkaügyi kapcsolatok rendszerével és a kormányzati bérpolitikával kapcsolatos véleményüket – közölték az érdekképviseletek szerdán az MTI-vel.

Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, a Liga Szakszervezetek, a Magyar Szakszervezeti Szövetség, a Munkástanácsok Országos Szövetsége és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma a levélben kiemelték, az érdemi szociális párbeszéd, a hatékonyan működő munkaügyi kapcsolatok hozzájárulnak a demokratikus jogállami működéshez, részei a fékek és ellensúlyok átfogó rendszerének.

Az elmúlt időszakban ezzel szemben Magyarországon a kormány a közpolitika formálását és a jogalkotást a saját belügyének tekintette, és nem ismerte el, hogy az érdekegyeztetés segítségével javítható az intézkedések minősége és társadalmi elfogadottsága. Számos intézkedéssel korlátozta a munkavállalói érdekérvényesítés lehetőségeit. Mindez nemcsak a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) és az Európai Szociális Karta normáinak megsértését jelentette, hanem az Európai Unióval is tartós feszültség forrásává vált – írták a közleményben.

szakszervezet, vélemény, szociális párbeszéd, munkaügyi kapcsolatok, kormányzati bérpolitika,
Öt szakszervezeti szövetség levélben fogalmazta meg véleményét a szociális párbeszédről, munkaügyi kapcsolatokról, a kormányzati bérpolitikáról – a kép illusztráció
Forrás: Mohamed Hassan képe a Pixabay-en.png
A szakszervezetek elengedhetetlennek tartják az érdekegyeztetés alkotmányos alapjainak megteremtését, az országos érdekegyeztetés létrehozását, a szakszervezetek, valamint a szakszervezeti tagság státuszának garantálását, az alkotmányos védelmet a szervezkedés és az egyesülés szabadságát gátló intézkedésekkel szemben, a szakszervezeteket megillető kollektív szerződéskötés jogának alkotmányos és törvényi megerősítését, valamint a sztrájkjogi szabályozás felülvizsgálatát. A tájékoztatás szerint a konföderációk a munkaügyi kapcsolatok hatékony, demokratikus rendszerének kidolgozása mellett kiemelten fontosnak tartják a munkavállalók jövedelmi pozícióinak javítását. Alapvető elvárásként fogalmazták meg, hogy mind az átlagbér, mind a minimálbér tekintetében folytatódjék a felzárkóztatás az uniós bérszínvonalhoz és sürgetik az EU bértranszparencia-irányelv maradéktalanul átültetését a hazai gyakorlatba.

 

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Adóelőleg és járulék utólagos levonása

Dócziné Szabó Nikoletta

munkajogi és bérszámfejtési szakértő

Kismama főállású átalányadózó egyéni vállalkozó táppénzen

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink