hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Tőzsdei céghez kötődő személyek: öt év börtön, borsos bírság járhat tőkepiaci visszaélésért

  • adozona.hu

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kezdeményezésére jövőre szigorodnak a Btk. tőkepiaci visszaélésekre vonatkozó tényállásai. 2023. január 1. napjától bennfentes kereskedelemnél, tiltott piacbefolyásolásnál is minősített eset lesz, ha e bűncselekményeket tőzsdei céghez kötődő személy követi el. Őket a törvénymódosítás nyomán az eddiginél szigorúbb, akár 5 év szabadságvesztés és magas összegű piacfelügyeleti bírság fenyegeti majd – írja honlapján az MNB.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a piaci visszaélésről szóló irányelv (MAD) és a piaci visszaélésekről szóló európai uniós rendelet (MAR) 2016. júliusi hatálybalépése óta különösen szigorúan lép fel a tőkepiaci visszaélésekkel szemben.

A jegybank ez idő alatt közel 40 esetben tett feljelentést bennfentes kereskedelem vagy tiltott piacbefolyásolás elkövetésének gyanúja kapcsán. A feljelentések alapjául szolgáló határozatokban az MNB összesen közel 800 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki. Ebből a piaci manipuláció okán kiszabott bírságok összesen a félmilliárd forintot is meghaladták, de bennfentes kereskedelem miatt is szűk 300 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a jegybank.

Az elmúlt években az MNB által feltárt piaci visszaéléseket esetenként tőzsdei cégek tisztségviselői, alkalmazottai követték el – pozíciójukkal, helyzetükkel értelemszerűen súlyosan visszaélve. Ezt a jegybank eddig is kiemelt súlyosbító körülményként értékelte, tekintve, hogy ők az adott tőzsdei cégben betöltött – sok esetben koordináló, irányító – szerepüket is felhasználva jelentős mértékben sértették a tőkepiac zavartalan működését.

Ezen esetekben ráadásul a jogsértő magatartást éppen a tőkepiac működését, a vonatkozó szabályokat ismerő (és annak mindennapi gyakorlatában is jártas) személyek valósítják meg, akiktől pozíciójuknál fogva egyébként fokozottan lenne elvárható a jogszabályi előírások betartása.

E felügyeleti tapasztalatok, illetve az MNB és az Igazságügyi Minisztérium (IM) konstruktív szakmai együttműködése alapján jövő évtől kibővül a Büntető Törvénykönyv (Btk.) bennfentes kereskedelemre és tiltott piacbefolyásolásra vonatkozó rendelkezései tekintetében a minősített esetek alanyi köre. Eszerint bennfentes kereskedelem esetén immáron öt évig terjedő szabadságvesztést kockáztat, aki a bűncselekményt nyilvánosan forgalomba hozott értékpapír-kibocsátónak a bennfentes információhoz feladatkörénél fogva hozzáférő tisztségviselőjeként vagy alkalmazottjaként követi el. A tiltott piacbefolyásolás esetében a nyilvánosan forgalomba hozott értékpapír-kibocsátó valamennyi tisztségviselőjére vagy alkalmazottjára kiterjedő, kibővített minősítő körülmények az összes alapesetre vonatkoznak majd és szintén akár 5 évig terjedő szabadságvesztés kiszabását teszik lehetővé. A szigorítás a Budapesti Értéktőzsde minden kereskedési helyszínén, így a fő piac mellett az Xtend és az Xbond piacokon listázott valamennyi kibocsátóra vonatkozik.

A jegybank javaslatát elfogadva – az MNB piacfelügyeleti hatáskörének bővülésére tekintettel – jövőre már jogosulatlan pénzügyi tevékenységnek, azaz szintén bűncselekménynek minősül az engedély nélküli közösségi finanszírozási szolgáltatási (crowdfunding), az Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj-hatóság (EIOPA) által vezetett központi nyilvántartásba vétel nélkül páneurópai egyéni nyugdíjtermék szolgáltatási vagy forgalmazási, illetve a bejelentés hiányában végzett elektronikuspénz-értékesítői tevékenység is – áll az mnb.hu-n.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Helikopter vásárlása 3. országból

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Munkaidőkeret túlórák

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Innovációs járulék fióktelepek esetén

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink