hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Bírság útdíjra: sokaknak elengedik

  • MTI

Kétmilliárd forint bírság alól mentesülhetnek a fuvarozó vállalkozások, miután a kormány törvénymódosítást kezdeményez azon e-útdíj bírságok elengedéséről, amelyeket a bevezetési időszakban még gyakorlatlan felhasználók téves bevallás miatt fizettek - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az MTI-vel.

Azok számítanak majd jóhiszemű fuvarozóknak, akik az úthasználati jogosultságukat utólag, de legfeljebb a használat észlelését követő nyolc órán belül váltották meg, vagy az előre meghatározott útvonalról funkcionálisan párhuzamos, adott esetben olcsóbban igénybe vehető szakaszra tértek le.

A parlament ősszel tárgyalja a törvénymódosítást - áll a közleményben.

Az "amnesztia" azokat érinti, akik az e-útdíj bevezetése, azaz 2013. július 1. és ez év március 31. között kaptak bírságot a jelzett szabálytalanságokért.

Az ismétlődően elhibázott díjfizetés alkalmanként akár 165 ezer forintos bírság kiszabásához vezethetett.

A probléma a fuvarozók egy kisebb csoportját, mintegy 100-120 vállalkozást érint. Ezek jelentős részét a közbeavatkozás híján tönkre is tehetné a felhalmozódott bírságteher.

Az Országgyűlés - a közérdek sérelme nélkül - úgy rögzíti majd az átmeneti szabályokat a módosításban, hogy a jogkövető magatartást tanúsítók ne kerüljenek versenyhátrányba a díjat meg nem fizetőkkel szemben.

A tervezet szerint a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. - a bírság megfizetésére kötelezett kérelmére - esetenként 12 ezer forintos szolgáltatási díj fejében igazolást állít ki. A dokumentum megerősíti, hogy a kérelmező a módosított törvény hatálya alá tartozó esetek valamelyikét valósította meg, és így mentesül a bírság alól.

A kiállított igazolás alapján a rendőrség visszavonja a bírságot kiszabó határozatát, továbbá a törvénymódosítás lehetővé teszi a bírság visszafizetését is.

A módosítást az a bizottság dolgozta ki, amelyet a kormány március végén hozott létre. A szöveg a szakminisztériumok és fuvarozói érdekképviseletek képviselőiből alakult testület folyamatos egyeztetéseinek eredményeként készült el.

A díjfizetés szándékos elkerülését az ellenőrző szervek a továbbiakban is következetesen büntetik - fejeződik be a tárca közleménye.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink