hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Önt bejelentette a munkáltatója? Itt ellenőrizheti

  • MTI

Júniusban 4659 név szerepelt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztató adózóinak listáján.

A NAV honlapján közzétett táblázatban mindenféle tevékenységi kör megtalálható, így van például cukrászattal, rendezvényszervezéssel, numizmatikával vagy szállítmányozással foglalkozó társaság is. Számos cég, természetes személy neve többször is szerepel a listán.

Az adóhatóság folyamatosan nyilvánosságra hozza honlapján azoknak az adózóknak a nevét, székhelyét, adószámát (adószámmal nem rendelkező természetes személy foglalkoztatónak a nevét, lakcímét, adóazonosító jelét), akiknek az esetében jogerős és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem tettek eleget a munkaviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettségüknek.

Az adóhatóság a jogsértést megállapító határozat keltét és végrehajthatóvá válásának napját is nyilvánosságra hozza. Ha a határozat bírósági felülvizsgálata iránti keresetet indítottak, az adatokat a bíróság jogerős és végrehajtható határozata alapján hozzák nyilvánosságra.

Az adóhatóság a honlapján közzétett adózók adatait - feltéve, hogy a közzététel alapjául szolgáló jogsértést az adózó ismételten nem követte el - a közzétételtől számított két év elteltével törli.
Az aktuális listát itt nézheti meg.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Versenytilalmi kártérítés átvállalása – adóvonzat

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Tagdíj könyvelése

Pölöskei Pálné

adószakértő

Turisztikai idénymunka egész évben nyitva tartó szállodában

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 június
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink