hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Nyugdíjasok foglalkoztatása: csökkenhetnek a terhek

  • MTI

A felnőttképzés ösztönzésével és a foglalkoztatási helyzet javításával foglalkozott a Nemzeti Versenyképességi Tanács, azzal a céllal, hogy a magyar gazdasági szereplők rendelkezésére álljon a szükséges munkaerő – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, aki a csütörtöki ülésről tájékoztatta a sajtó képviselőit.

A felnőtt lakosság mindössze 6,3 százaléka vesz részt továbbképzésekben és a felnőttképzési programokban, amit a tanács tagjai kevésnek éreznek – tette hozzá. Arra is kitért, hogy az ösztönzés érdekében a kormányhivatalokat és a kamarákat is bevonnák a jövőben a felnőttképzési programokba. Varga Mihály megjegyezte: a tanács tagjai fontosnak tartották, hogy a képzések minőségében is történjenek változások, a programokat igazítsák a piaci igényekhez.

A miniszter tájékoztatása szerint az üzleti szféra, a gazdasági szervezetek és a tudományos élet képviselőiből álló versenyképességi tanács október második felében javaslatot terjeszt  a gazdasági kabinet és a kormány elé, amelynek célja megkönnyíteni a nyugdíjas polgárok elhelyezkedését a munkaerőpiacon. Varga Mihály utalt arra is, hogy a nyugdíjas szövetkezetek létrehozásáról a parlament már döntött, és azóta 36 ilyen szövetkezet meg is alakult már. Most azt szeretnék elérni, hogy aki egyénileg tér vissza dolgozni, annak a terhei se térjenek el jelentősen a szövetkezeten keresztül foglalkoztatottakétól.

Ami a szakképzést illeti, a tanács fontosnak tartaná, hogy egyre több olyan program legyen, ahol konkrét gyakorlati tudást szerezhetnek a résztvevők – tájékoztatott a miniszter, azt is hozzátéve, hogy felülvizsgálják azokat az állami támogatásokat, amelyeket gyakorlati képzésekre fordítanak.

Az, hogy a Világgazdasági Fórum rangsorában Magyarország 9 helyet lépett előre, az üzleti környezet és a versenyfeltételek javítására tett kormányzati döntéseknek is köszönhető – mutatott rá Varga Mihály.

A nők foglalkoztatására tett eddigi lépéseket a versenyképességi lista pozitívan igazolta vissza Varga Mihály szerint, aki szerint az eddig bejelentett bölcsőde-építési program további bővítése szükséges. Felidézett továbbá egy korábbi bejelentést is, amely szerint 2017 és 2020 között hozzávetőleg 300 milliárd forintból bővítik a bölcsődei férőhelyeket, ami a miniszter szerint szintén javítani fogja ezt a versenyképességet.

Az ülésen felmerült, hogy a bölcsődék és óvodák nyitva tartását a munkaidőkhöz kellene igazítani – fűzte hozzá.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink