hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Nőnek a kötelező biztosítás díjai

  • adozona.hu

Akár 1,5 millió autós is díjemeléssel kell számoljon a ma hajnalban megjelent 2014-es biztosítási tarifák alapján, tájékoztatta az MTI-t a tarifákat elsőként elemző Biztosítás.HU alkuszi portál. A biztosítók által előzetesen is beharangozott díjemelés átlagosan az 5, esetenként pedig a 100 százalékot is eléri. A díjemelés mellett a biztosítók több tízezer károkozó autós szerződését is felmondhatják novemberben.

Ma hajnalban több mint 100 oldalon tette közzé 15 hazai biztosító a 2014 január elsejétől érvényes kötelező felelősségbiztosítási díjakat. Bár a január 1-ei évfordulóval rendelkező autósok száma jelentősen csökkent az elmúlt években, még így is közel 2,5 millió autóst érint a soron következő novemberi kampány.

Az autósoknak - eltérően az előző években megszokottól - ezúttal nem a nagyobb megtakarítást, hanem a kisebb díjemelést kell majd megtalálniuk,  ami nem lesz egyszerű a díjemeléseket elnézve. A tavalyi kampányban a középmezőnyben végző Groupama 10, a jól szereplő Genertel pedig 5-8 százalékos díjemelést hajtott végre átlagosan, előző évi díjaihoz képest. Az Uniqa, a Wáberer és a KÖBE 4-5 százalékkal emelte új ügyfeleknek szóló díjajánlatát, míg a Signal, a Posta és az Aegon emelése az infláció mértékével azonos. A K&H és az Union Biztosító nem emelte ugyan tavalyi árait, bár a máluszos ügyfelek esetében a K&H 50 százalékkal növelte pótdíját.

Az új díjak mellett az idei kampány nagy kérdése, a károkozó autósok kezelése lesz. Mivel a hatályos törvények értelmében a károkozó autósoknak már nem lehet pótdíjat adni, a biztosítók felmondásokkal kívánják megtisztítani állományukat a károkozó ügyfelektől. A felmondás tízezreket érinthet, mivel minden 100 autósból 4 kárt okoz. A Biztosítás.HU szerint azonban az így „elküldött” autósok találhatnak majd maguknak másik, olcsó biztosítót, bár egyes tarifákban már megjelent egy 100 százalékos pótdíj, mely a felmondott szerződésekkel bíró új ügyfelek esetén alkalmazandó.

A díjemelések és a pótdíjak mellett (jobbkormányos autó pótdíja mostantól például 300 százalék) kevés idén az új kedvezmény. A gyermek és online kedvezmények természetesen megmaradnak és egyre többen alkalmazzák az úgynevezett tapasztalt vezetők kedvezményét (5 százalék), illetve a biztosítót váltók kedvezményét (4 százalék) is. Több lett a kötelezőt és a lakásbiztosítást együtt kötők kedvezményét alkalmazó biztosítók száma is, illetve a novemberi önálló lakásbiztosítás kötési akciók is megsokasodtak. Az autósok számos, új és régi kiegészítő biztosítással is találkozhatnak majd a kampányban melyek 2-10 ezer forintért köthetőek. A legfontosabb kiegészítők: Autópálya CASCO, Parkolás Biztosítás, Mini CASCO, Vadkár Kiegészítő, csak LOPÁS CASCO és Kátyúkár Biztosítás.

Díjcsökkentést mindössze két társaság - az MKB és az ASTRA Biztosító - jelentett be. Az MKB új ügyfeleknek szóló díjait 10 százalékkal csökkentette, az ASTRA pedig a piaci árakhoz „igazította” tarifáját. A Biztosítás.HU szerint azonban kérdéses, hogy a díjemelkedési tendencia közepette ezen társaságok korrekciója mire lesz elegendő, hiszen mindkét társaság drágának számított a tavalyi kampányban.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi adókedvezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Napidíjfizetés étkezési számla mellett

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink