hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Negatívra módosította Kína adósbesorolásának kilátását a Moody's

  • MTI

Leminősítés valószínűségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Kína államadós-kockázati minősítésének kilátását a Moody's Investors Service.

A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal indokolta a döntést, hogy a jelek szerint a kínai kormány a pénzügyi stresszhelyzetben lévő regionális és helyi önkormányzatok finanszírozási támogatására készül, és a cég megítélése szerint ez széles bázisú, lefelé ható kockázatokkal terheli Kína költségvetési, gazdasági és intézményi erejét.

A Moody's a kilátás módosításával egy időben megerősítette Kína hosszú futamú, helyi valutában és devizában denominált szuverén kötelezettségeinek "A1" szintű, elsőrendű befektetői besorolását.

A hitelminősítő a negatív kilátás indoklásában kiemelte, hogy várakozása szerint a kínai ingatlanszektor súlya a gazdaság egészén belül középtávon is kisebb marad a 2021-ben kezdődött korrekció előtti részaránynál.

Ez a regionális és helyi önkormányzatok földforgalmazási bevételeinek szerkezeti jellegű visszaesését okozza, márpedig tavaly ezekből a tranzakciókból eredt az önkormányzati bevételek 37 százaléka a központi kormányzattól érkező transzferek kiszűrésével számolva.

Azok a térségek, amelyek a legnagyobb mértékben függtek a földforgalmazási bevételektől, nem tudják érdemben pótolni a jövedelemkiesést, és emiatt a belátható jövőben feszített pénzügyi helyzetben lesznek a Moody's véleménye szerint.

Ebben a helyzetben a hitelminősítő azzal számol, hogy az érintett térségeknek a kormány és a szélesebb értelemben vett állami szektor nyújt majd pénzügyi támogatást.

A Moody's megítélése szerint a kockázat ebben az, hogy ha az ebből eredő függő kötelezettségek ténylegessé válnak, az középtávon az "A1" besorolással összeegyeztethető szintnél nagyobb költségekkel terhelheti a kínai államháztartást.

Ennek negatív következményei lehetnek a gazdaságra, valamint – jelenleg alacsony valószínűségű forgatókönyvek megvalósulása esetén – a pénzügyi stabilitásra – áll a Moody's elemzésében.

A hitelminősítő várakozása szerint a kínai hazai össztermék (GDP) 2024-ben és 2025-ben egyaránt 4 százalékkal, a 2026-2030 közötti időszakban éves átlagban 3,8 százalékkal bővül, egyes szerkezeti tényezők miatt azonban a potenciális növekedés 2030-ig 3,5 százalék körüli ütemre csökken.

Az ingatlanszektor zsugorodó növekedési szerepének ellensúlyozására középtávon jelentős és összehangolt reformokra lesz szükség, annak érdekében, hogy a fogyasztás és a magasabb hozzáadottérték-tartalmú termelés váljon a kínai gazdaság növekedésének hajtóerejévé – áll a Moody's elemzésében.

Egy másik globális hitelminősítő, a Fitch Ratings legutóbbi helyzetértékelésében azt valószínűsítette, hogy a kínai ingatlanpiac egyre meredekebb visszaesése jövőre várhatóan a világgazdaság egészének növekedését is lassítja.

A Fitch a 2024-re szóló globális növekedési prognózisát 0,2 százalékponttal 1,9 százalékra gyengítette, mindenekelőtt azért, mert a kínai hazai össztermék idei bővülési ütemére adott prognózisát 0,8 százalékponttal 4,8 százalékra, jövő évi kínai növekedési becslését 0,2 százalékponttal 4,6 százalékra rontotta.

A Fitch Ratings indoklása szerint a 2024-re szóló negatív előrejelzési korrekciók fő oka az, hogy a kínai ingatlanpiac korábban várt stabilizációja elmaradt, a szektor forgalma az idén 20 százalékkal is visszaeshet.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyszerűsített foglalkoztatás, munkaidő

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Követelés és hitel

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 március
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31