hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Napelemesek kapnak kompenzációt

  • adozona.hu

Több mint 1600 fogyasztó kap kompenzációt az EU SOLAR Nyrt.-től a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának köszönhetően – olvasható a hivatal honlapján. A napelemek telepítésével foglalkozó cég vállalta, hogy három évig ingyenesen nyújt szervizelési és karbantartási szolgáltatást azon ügyfeleinek, akik a 2022 nyarán indult versenyfelügyeleti eljárással érintett pályázat keretében eredetileg vele szerződtek napelemrendszer telepítésre. Ez összesen több, mint 72 millió forintos közvetlen kompenzációt jelent az érintett fogyasztóknak úgy, hogy nem kell fizetniük 3 évig a cég által felajánlott szolgáltatásért. Az önkéntes kötelezettségvállalásnak köszönhetően a GVH Versenytanácsa nem állapított meg jogsértést.

A Gazdasági Versenyhivatal 2022 júliusában indított vizsgálatot a napelemek telepítésével foglalkozó EU-SOLAR Kereskedelmi és Szolgáltató Nyrt.-vel szemben, mert a gyanú szerint a cég megtévesztő módon kommunikálta a lakossági napelem-pályázatok költségmentes előkészítését, illetve kifogásolhatóan hirdette a pályázat keretében általa telepített rendszerek költségmentességét.

A GVH eljárása a cég kötelezettségvállalásával zárult. Az EU-SOLAR vállalta, hogy valamennyi, a versenyfelügyeleti eljárással érintett pályázat keretében napelemrendszerhez jutott vagy jutó azon ügyfele (ideértve a még teljesítésre kerülő függő projektek ügyfeleit is) számára, akik a pályázatuk benyújtásakor eredetileg az EU-SOLAR, mint kivitelező közreműködésével kezdték meg a projektjüket, három évig ingyenesen nyújtja a „Távfelügyelet” megnevezésű napelem-szervizelési és –karbantartási szolgáltatáscsomagját.

A kötelezettségvállalás összesen 1607 ügyfelet érint, a vállalt kompenzációs csomag értéke pedig ügyfelenként három évre mintegy 45 ezer forint. Így a GVH vizsgálatának eredményeként a fogyasztók számára elért kompenzáció összértéke meghaladja a 72 millió forintot. A cég által önként vállalt kötelezettségvállalás pontos és maradéktalan végrehajtását a GVH utóvizsgálatban ellenőrizni fogja.

A GVH Versenytanácsa az eljárás során nem állapított meg jogsértést, és többek között azért döntött a cég által felajánlott fogyasztói kompenzációt tartalmazó kötelezettségvállalás elfogadása mellett, mert az EU-SOLAR végig együttműködő volt az eljárás során, módosított a kifogásolt kommunikációs gyakorlatán és belső eljárásrend bevezetését vállalta az esetleges hasonló aggályok jövőbeli elkerülése érdekében. Továbbá a cég korábban sem követett el versenyjogi jogsértést.

Az ügy kapcsán a GVH arra hívja fel a vállalkozások figyelmét, hogy adott esetben érdemes mérlegelni a nemzeti versenyhatósággal történő együttműködést, melyre több lehetőség is kínálkozik. A versenykorlátozó megállapodásokban részes cégek engedékenységi kérelemmel fordulhatnak a GVH-hoz, melynek keretében bírság csökkentésben részesülhetnek. Az önkéntes kötelezettségvállalással bizonyos feltételek teljesülése esetén jogsértés megállapítását is elkerülheti egy cég. Bírságkedvezményekben részesülhetnek a vállalkozások tevőleges jóvátétel alkalmazásával, egyezségi eljárás keretében, érdemi megfelelési erőfeszítéseken és további lényeges együttműködéseken keresztül.

Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke rámutatott: „A nemzeti versenyhatósággal történő együttműködés hozzájárulhat a munkahelyek megőrzéséhez és a gazdasági növekedés helyreállításához. Az együttműködés jóhiszemű, tényleges és folyamatos kell, hogy legyen. Az eljárás alá vontak vállalásai valós módon és jelentős mértékben korrigálhatják a piac torzulását és a fogyasztók kárát.” Kiemelte azt is, hogy „a GVH következetesen vizsgálja a kötelezettségvállalások teljesítését.”

A Gazdasági Versenyhivatallal fennálló együttműködési lehetőségek feltételei, részletei és az együttműködéseken keresztül kapható engedmények a GHV honlapján elérhetőek.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Lakásszövetkezet tisztségviselői

dr. Magyar Attila

ügyvéd

Magyar-Hajós-Dobos Ügyvédi Iroda

Bt.-beltag osztalék

dr. Udvari Jesszika

MBA, ügyvéd

budlegal Ügyvédi Társulás tagja

Egyéni vállalkozó, táppénz

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink