hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Nagyobb támogatás használt lakás vásárlásához? Lázár beszámolója a kormány döntéseiről

  • MTI

A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) őszi kormányzati értékelésekor szóba kell hozni azt is, hogyan lehet növelni a támogatást használt lakások vásárlása esetében – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten.

Lázár János tájékoztatása szerint jelenleg mintegy 300 ezer eladó használt lakás van az országban, ezek fele beköltözhető állapotban van. Jelezte azt is, hogy az elmúlt másfél évben 50 ezer új lakás épült.

A tárcavezető elmondta, hogy önkormányzatok, házkezelők, építészek, mérnökök bevonásával egyeztetéseket folytatnak arról, hogy hogyan tudnának segíteni az 570 ezer panellakásban élő mintegy egymillió embernek.

Kitért arra is, hogy a kiemelkedő májusi ipari termelési adatoknak, a kiskereskedelmi forgalom bővülésének és a 4,4 százalék alá szorított munkanélküliségnek köszönhetően a konjunktúra várakozások is pozitívak. Komoly eredménynek nevezte az európai átlagot meghaladó foglalkoztatási arányt, kifejtve: a lakosság több mint kétharmada dolgozik és abból tartja el magát.

A miniszter beszámolt arról is: Magyarország a korábbi ciklussal szemben élen jár az uniós források felhasználásában. A 8921 milliárd forintból 6100 milliárd sorsáról már döntés született és 2700-at már ki is fizettek.

Csak idén 1000 milliárdos kifizetés volt, ami érdemben befolyásolja az államháztartás mérlegét – mutatott rá, megjegyezve: az ország pénzügyei rendben vannak.

A kabinet döntéseit ismertetve közölte: több nagy vasúti beruházást is jóváhagytak, így 2021-22-re megújulhat a Százhalombatta-Pusztaszabolcs és a Budapest-Rákos-Hatvan közötti vasútvonal.

Emellett döntöttek Békéscsaba, Hódmezővásárhely, Szeged és Szabadka vasúti összeköttetésének fejlesztéséről összesen 74,6 milliárd forint értékben. Ennek részeként a tervek szerint gyorsvasúttal kötik össze Szegedet és
Szabadkát, korszerűsítik a Békéscsaba és Szeged közötti vasúti pályát, Szeged és Hódmezővásárhely között pedig villamosvasutat építenek - tájékoztatott.

A kormány határozott továbbá a Belügyminisztérium által fenntartott gazdasági társaságoknál 3229 munkavállaló bérkiegészítéséről, amire a minimálbér és a garantált bérminimum biztosítása érdekében van szükség - mondta.

A további döntések között szólt az államháztartási törvény módosításának kezdeményezéséről – a cél, hogy szigorúbb belső elszámolási szabályok legyenek a tárcák és a kincstár, illetve a Nemzetgazdasági Minisztérium között –; a Pest megyének 2014-2020 között területfejlesztésre biztosított 80 milliárd forintos kormányzati forrásról; a zalaegerszegi autóipari tesztpályához kapcsolódó ügyek közigazgatásilag kiemeltté nyilvánításáról; valamint állatkertek és határon túli protestáns egyházközségek támogatásáról.

Azt is elhatározták, hogy a hatvani vadászati múzeumot nem tulajdonba, hanem használatba adják az Országos Magyar Vadászkamarának – ismertette a miniszter.

Lázár János a vizes világbajnokság támogatását kérte mindenkitől, utalva arra, hogy az ország az elmúlt 100 évben nem bonyolított hasonló jelentőségű sporteseményt. Kovács Zoltán kormányszóvivő a közvetítési jogokkal kapcsolatos kérdésre azt közölte: a FINA elvárása alapján a jogtulajdonosok rendelkeznek afölött, hogy hogyan értékesítik a versenyhelyszíneken felvett képanyagot. Minden egyes világrendezvényen így van, a Forma 1-től a labdarúgó világbajnokságig – magyarázta, hozzátéve: sajtónyilvános eseményekre minden orgánum akkreditálhatja magát.

A tárcavezető egy másik kérdésre a dél-budai szuperkórházról szólva azt mondta: három javasolt területből választottak a régióban, de ha a héten nem jön létre megállapodás a tulajdonos és az állam között a legoptimálisabb telekről, akkor a B vagy a C tervvel pótolják. A beruházás mindhárom esetben hasonló nagyságrendű.

A Green Holidays csődjét firtató kérdésre azt felelte: sokat tisztult a piac 2000 óta, ezért a területet csak akkor kell felülvizsgálni, ha a nemzetgazdasági tárca úgy érzékeli, hogy a teljes piacon probléma van és előterjesztést tesz.

A felcsúti kisvasút utasszámára vonatkozó híreket Lázár János politikai hecckampánynak minősítette, szerinte ez senkit nem érdekelne, ha nem ott épült volna. A kormány tucatszám létesített vagy fejlesztett kisvasutakat, nem egyedi ügyről van szó, a felcsúti vonalra pedig tavaly 20 ezren váltottak jegyet, amihez hozzájönnek az ingyenesen utazó gyerekek is.

A miniszter a budaörsi kártérítési perrel kapcsolatos kérdésre elmondta: még várják az indoklást és mérlegelik a Kúriához fordulást. Egyedi ügyről van szó, nem lehet belőle általános következtetéseket levonni – tette hozzá.

Megkérdezték arról is, hogy Budapest Pride szervezői azt kérték, hogy kordonok nélkül vonulhassanak a városban. Azt felelte: a jogszabályok világosak, ha a rendőrség törvényesen jár el, akkor nem tudja teljesíteni a kérést.

Azzal kapcsolatban, hogy egy kormányhatározat szerint 90 millió forintot elvesznek a szociális területtől, és azt versenysport támogatására csoportosítják át, Lázár János úgy reagált: maradvány felhasználásról, éven belüli átcsoportosításról van szó, ami technikai kérdés. A szociális ágazat nemhogy kevesebb, hanem sokkal több pénzt kap – hangsúlyozta.

Szintén egy kérdésre elmondta, „a lezárás kapujában van” a gyógyszertárak nemzeti tulajdonban és gyógyszerészeknél tartása miatt indított kötelezettségszegési eljárás, mégpedig azzal az eredménnyel, hogy Magyarországnak igaza volt.

Arra a kérdésre, hogy Hernádi Zsolt és Garancsi István cége mélyen a piaci ár alatt bérel lakást az I. kerületi önkormányzattól a budai Várban, a tárcavezető azt felelte: „nagyon sajnálom őket, hogy erre rászorulnak”.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Közösségi értékesítés / áfaregisztráció

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Kataváltozások 2021-ben

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close