hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

7 millió forintnyi zárjegy nélküli cigarettával sodródott le az útról

  • adozona.hu

Maga ellen dolgozott, amikor megállás helyett, menekülőre fogta és lesodródott az úttestről. Több mint hétmillió forint értékű adózatlan cigarettát találtak egy magyar sofőrnél a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei, olvasható a NAV honlapján.

A pénzügyőrök az eperjeskei vasútállomás környékén figyeltek fel egy gépkocsira, amelynek megállásra vonatkozóan adtak utasítást. A gépjármű vezetője ahelyett, hogy követte volna az útmutatást, inkább menekülőre fogta. A nagy sietségben azonban rosszul választotta meg a manővert és lesodródott az úttestről.

Amikor az egyenruhások a járműköz értek, kiderült miért nem akart megállni: az autóban nagy fekete fóliázott csomagok sorakoztak, amelyek összesen 3000 doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát rejtettek. A férfi különös mesével próbálta menteni a helyzetét, azzal védekezett, hogy pánikba esett a járőrautó láttán. A csempészárut illetően is legendát gyártott: állítása szerint fogalma sem volt arról, hogy cigarettát szállít, csupán találta a pakkokat, majd betette az autójába, mondván: „majd kezdek vele valamit”.

A színes történetek nem mentették meg attól a férfit, hogy eljárás induljon ellene. Az egyenruhások a több mint hétmillió forint értékű dohányterméket lefoglalták, az ügyben jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás bűncselekmény miatt indult eljárás.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Követelés értékvesztése

Nagy Norbert

adószakértő

Könyvírás

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 május
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink