NAV: 11,5 milliárd forintnyi adót csalt el három szervezett bűnelkövetői csoport

  • MTI

Mintegy 11,5 milliárd forintnyi adót csalt el három szervezett bűnelkövetői csoport – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.

Közleményük szerint a NAV három bűnügyi igazgatósága 78 helyszínen csapott le a csoportok tagjaira, 55 embert állítottak elő és jelentős, 49 milliárd forintnyi vagyont foglaltak le.

A NAV bűnügyi nyomozói az online számlarendszer, valamint az értékelő-elemző mechanizmusok alapján azt gyanították, hogy az elmúlt időszakban a zöldség- és gyümölcs-kereskedelmi ágazat adóelkerülő területté vált a Budapesti Nagybani Piacon. Az előzetes felderítés szerint az ott tevékenykedő, elsősorban közösségi beszerzéseket végző vállalkozások mögött meghúzódó szervezett bűnözői csoportok különböző csalárd módszerekkel igyekeztek elkerülni adófizetési kötelezettségüket. Így az ott értékesített termékek jelentős hányada oly módon jelent meg a magyarországi kereskedelmi forgalomban, hogy a költségvetés bevétele többmilliárdos nagyságrendben sérült, miközben a nagybani piac legálisan működő gazdasági szereplőit nagymértékű versenyhátrány érte.

A bűnelkövetők összességében 11,5 milliárd forint kárt okoztak a hazai költségvetésnek, amelyből közel 10 milliárd forint kimondottan a Budapesti Nagybani Piac működésével, a zöldség-gyümölcs nagykereskedelemmel áll szoros összefüggésben. Az elkövetőkkel szemben különösen jelentős költségvetési csalás bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatnak nyomozást, bűnösségük megállapítása esetén akár 20 év börtönbüntetésre számíthatnak – áll a közleményben.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Turisztikai idénymunka egész évben nyitva tartó szállodában

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Munkaidő/pihenőidő beosztásának szabályai

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Ráaktiválás értékcsökkenés

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 június
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink