hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megtévesztette a fogyasztókat: 670 milliós bírságot kapott a Telekom

  • adozona.hu

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Magyar Telekom megtévesztette a fogyasztókat 0 forintos vagy kedvezményes készülékárakat reklámozó kampányaival.

A GVH döntése alapján a Magyar Telekom megtévesztően sugallta lakossági ügyfeleinek szóló reklámkampányaiban 2016 augusztusától 2017 áprilisáig, hogy a számukra kínált mobiltelefon-készülékekért kizárólag a feltüntetett árat kell fizetni. A reklámokból ugyanis nem derült ki, hogy a telefonkészülékekhez kapcsolt, 2 éves hűségidővel értékesített tarifacsomagok havidíja a telefonok árának egy részét is tartalmazza. A hirdetések alapján a fogyasztók nem ismerhették az előfizetésbe beépített árrész nagyságát, így végső soron azt sem, hogy milyen áron jutnak a készülékekhez.

A Versenyhivatal vizsgálatában feltártak alapján az előfizetőknek a kétéves hűségidő alatt NEXT S csomag esetén összesen 36 000 forinttal, NEXT M csomag esetén összesen 96 000 forinttal többet kellett fizetniük, mintha ugyanazon előfizetésre készülékvásárlás nélkül szerződtek volna. A Versenyhivatal álláspontja szerint így megtévesztő volt a reklámkampányokban feltüntetett, kedvezményesnek mondott, esetenként 0 forintos ár.

2019 végén a Gazdasági Versenyhivatal több jelentős bírságot is kiszabott telekommunikációs vállalkozásokra hasonló magatartások miatt.

♦ A Telenornak 1,8 milliárd forintot kell fizetnie, amiért több mint egy évig nem tájékoztatta a fogyasztókat arról, hogy 0 forintosnak vagy kedvezményes árúnak hirdetett készülékei díjának egy részét beépítette az előfizetői díjba.
♦ A Vodafone piacelsőségét állította megalapozatlanul „Európa legnagyobb 4G partnerhálózata” és „Európa legnagyobb 4G hálózata” szlogenjeivel, ezért 1,2 milliárd forint bírságot szabott ki rá a Hivatal.
♦ Ugyancsak a Magyar Telekomot marasztalta el a GVH a „Most generáció” kampányban ígért „maximális sebességű hálózat” állítás miatt. A cég e magatartásért 350 milliós bírságot kapott, amelyet 100 millió forintig van lehetősége csökkenteni a fogyasztóknak nyújtott kompenzációval.

A magas versenyfelügyeleti bírságokat az indokolta, hogy az érintett cégek visszaeső jogsértőknek bizonyultak. A jövőbeli jogsértések visszaszorítását a Hivatal azzal is elő kívánja mozdítani, hogy több ügyben is előírta úgynevezett megfelelési (compliance) program kidolgozását vagy fejlesztését. Az ilyen programok megvalósítása kötelezi a cégeket, hogy még a reklámkampányok üzeneteinek kidolgozásakor ellenőrizzék azok megfelelését a fogyasztóvédelmi előírásoknak.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj/21/2018.

A Telekom szerkesztőségünkkel közölte, hogy a cég folyamatosan törekszik arra, hogy kedvező konstrukcióban kínáljon okostelefont ügyfeleinek. A GVH által kifogásolt kampány kapcsán a Telekom a jogsértést nem ismeri el, a döntés ellen várhatóan jogorvoslattal él, erről a döntés részletes tanulmányozását követően dönt.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Dán jövedelem adózása

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Fehér kártya

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink