13 találat a(z) versenyfelügyelet cimkére

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a Ryanairrel szemben. A GVH gyanúja szerint az írországi központú diszkont légitársaság az online repülőjegy-foglalások során több szempontból is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat. A vállalkozás valószínűsíthetően megtéveszti a fogyasztókat, emellett pszichés nyomásgyakorlással, úgynevezett sötét mintázatokkal tereli a jegyvásárlókat a drágább szolgáltatási csomagok felé.

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a Peak Advisor Kft.-vel szemben. A GVH gyanúja szerint a budapesti székhelyű vállalkozás az általa működtetett honlapon több szempontból is tisztességtelen, megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot folytat. Többek között azt a látszatot kelti, mintha a kínai Xiaomi márka hivatalos viszonteladója, márkakereskedője lenne.

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított az Auchan Magyarország Kft.-vel szemben. A GVH gyanúja szerint az országszerte 24 áruházat működtető kiskereskedelmi vállalkozás közel egy éven keresztül a különböző kuponakciókkal kapcsolatos kommunikációjával tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amivel megtéveszthette a fogyasztókat.

Cikk

Immár versenyfelügyeleti eljárásban vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az RTL+ Prémium csatorna Bajnokok Ligája közvetítései kapcsán tett reklámállításokat. A GVH azt vélelmezi, hogy a streaming szolgáltatás üzemeltetői megtéveszthették a fogyasztókat, ideértve saját előfizetőiket, amikor a reklámkommunikációjuk során azt a látszatot keltették, hogy a 2024/2025-ös UEFA Bajnokok Ligája szezon minden mérkőzését élőben közvetítik – írja honlapján a GVH.

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta versenyfelügyeleti eljárását a hazai fogyasztók körében népszerű világítástechnikai webáruház, a lampak.hu üzemeltetőjével szemben. A csehországi vállalkozás megtévesztő árfeltüntetési gyakorlatával és a weboldalon megjelenő sürgető üzenetekkel tévesztette meg a fogyasztókat. A GVH Versenytanácsa tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megsértése miatt – hat hónapos részletfizetéssel – 126 millió forintos bírságot szabott ki a cégre – írja honlapján a GVH.

Cikk

Az influenszereket követő fogyasztók és a tiszta piaci verseny elősegítése érdekében hat magyar véleményvezérrel, számos hirdető céggel, közreműködő reklámügynökséggel szemben indított versenyfelügyeleti eljárásokat a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt – közölte a hatóság.

Cikk

A Kúria legfrissebb jogegységi határozatában megerősítette a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) álláspontjának helyességét az ügyintézési határidőt túllépve meghozott versenyfelügyeleti döntések kapcsán: az időtúllépés nem eredményezi automatikusan a bírságolás lehetőségének elenyészését. A Kúria kötelező érvényű határozata ezzel eldöntött egy bíróságokon gyakran vitatott kérdéskört – írja honlapján a GVH.

Cikk

Magyarországon számos szakmai érdekképviselet működik, melyek gyakran jogszabályi felhatalmazással rendelkeznek arra, hogy ajánlásokat tegyenek a tagjaik által alkalmazott díjak mértékére. Fontos azonban, hogy ezek valóban szigorúan csak ajánlások lehetnek, vagyis tilos korlátozniuk a szakma gyakorlóinak szabad árképzési jogát. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a Magyar Könyvvizsgáló Kamarával szemben, amiért kötelezően betartathatja díjtétel-ajánlásait a tagjaival, így korlátozhatja a versenyt – tette közzé a GVH portálján.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szja, fejlesztési tartalék

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 április
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Együttműködő partnereink