hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Milliós kifizetések az NGM-ben – megszólalt a PM

  • adozona.hu

Nem jutalmat, hanem teljesítményhez kötött céljuttatást fizetett a Nemzetgazdasági Minisztérium a dolgozóinak, közölte egy sajtóhír kapcsán az ismét Pénzügyminisztérium néven működő tárca sajtóosztálya.

A minisztériumi közlemény előzménye, hogy a 24.hu internetes portál azt írta: Varga Mihály miniszter két részletben összesen 7,8 milliárd forint pluszpénzt osztott ki, így fejenként átlagosan 4,5 millió forint volt a jutalom.

A hírre a PM sajtóosztálya a következőket közölte: „A sajtóban megjelent valótlan és félrevezető állításokkal ellentétben a Nemzetgazdasági Minisztérium semmilyen jutalmat nem fizetett a dolgozóinak. A valóság ezzel szemben az, hogy a tárca a 2017. évi fejlesztéspolitikai célokról szóló 1221/2017. (IV. 25) kormányhatározatot hajtotta végre. A jogszabály értelmében az uniós fejlesztési célok teljesítéséhez hozzájáruló munkatársak szigorú teljesítménycélok és teljesítménykövetelmények végrehajtását követően céljuttatásra voltak jogosultak. A céljuttatás forrása a hivatkozott kormányhatározat 7. és 9. pontjaiban nevesített forrás.”

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink