hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megduplázták az otthonteremtési támogatásokat

  • MTI/Adózóna

Egyre nagyobb az érdeklődés az otthonteremtési támogatások, így a tavaly július óta igényelhető családi otthonteremtési kedvezmény (csok) iránt, ezért a kabinet a jövő évi büdzsében 211 milliárd forintot (az idei kétszeresét) különített el erre a célra – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára csütörtökön az MTI-vel.

Novák Katalin a Pest megyei Üllőn Kovács Antallal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettesével közösen köszöntötte a pénzintézet tízezredik csok- igénylőjét. A háromgyerekes házaspár új üllői házához 10 milliós vissza nem térítendő támogatást (csokot) és 10 milliós kedvezményes hitelt kért és kapott.

Az otthonteremtési támogatások tavaly júliusi bevezetésétől idén szeptember végéig 30 ezernél is több család igényelt csokot, 67,3 milliárd forint értékben. Ez alatt az időszak alatt a folyósított kamattámogatott hitelek összege elérte az 54,4 milliárd, míg az áfa-visszatérítéseké a 15,6 milliárd forintot.

A jövő évi költségvetésben 211 milliárd forint szerepel a családok otthonteremtésének könnyítésére - mondta Novák Katalin. Kiemelte, hogy a támogatás feltételeinek idei, szeptemberi könnyítése máris érezhetően növelte a kedvezmény iránti érdeklődést, különösen az új építésű lakásokat keresik egyre többen, négyszer annyian, mint tavaly ilyenkor. Ennek hatására mind több új lakás épül: az év első kilenc hónapjában két és félszer többen folyamodtak a szükséges engedélyekért, mint tavaly ilyenkor – hangsúlyozta az államtitkár.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink